Trianonról

„Ha megkérdezi az ember, hogy mondd, te egyáltalán jártál már Székelyudvarhelyen és Kassán, vagy csak itthonról álmodozol, akkor rendszerint nem kapsz meggyőző választ. Pedig ha nem ismersz kisebbségi magyarokat a saját élethelyzetükben, ha nincs véleményed arról, hogyan élnek, mit szeretnének és egyáltalán mit gondolnak rólad, a magyarországi magyarról, akkor a véleményed nem igazán megalapozott. 

Ha nem érzed az érzelmi rezdüléseket, ha nem tudod, hogy milyen érzés, hogy újra magyar állampolgárok lehetnek, és nem látod be, hogy a magyar kormány többé nem cinkostársa, hanem következetes partnere a szlovák, román, szerb kormánynak, akkor még nem nagyon érted Trianont. 

Az ugyanis jelen időben is zajlik, nem csak a múltban. És miután a múlton változtatni nincs módunk, a jelenért viszont mi felelünk, meg kell tennünk mindent azért, hogy a sebek ne fájjanak.Az elmúlt tizenhárom évben óriásit léptünk előre nemzeti önismeretünkben. 

Minden kétkedőnek, minden pesszimistának el kell magyaráznunk: leginkább rajtunk múlik, hogy gyászbeszédekre vagy megoldandó feladatokra összpontosítunk-e a nemzeti összetartozás napján.

 Kezdetnek például mondjuk ki, hogy lényegében semmi különbség nincs egy zalaegerszegi és egy kézdivásárhelyi magyar között – mindketten nemzetünk, hazánk nagy családjának tagjai. Ha ezt nem fogadjuk el, ha kifogásokat keresünk, ha akadályokat támasztunk, máris vesztettünk. Végezzük a dolgunkat, járjunk-keljünk, barátkozzunk, vigyük a jó szót, erősítsük a gyengéket, és teljes erővel törekedjünk arra, hogy akkor is itt legyünk sok-sok millióan határon túl és innen, amikor már a létünk lesz a tét.”

Nyitókép: MTI / Kallos Bea