„Közös ünneplésre és találkozóra gyültünk össze nagyon sokan, nagyon sokfélék, a Hazatérés Templomában, szerdán. Budaházy György és a Hunnia-per meghurcoltjai meghívtak mindenkit, aki támogatta a kegyelmi ügyüket, mert sokezer híres és kevésbé híres jószándékú ember állt ki az igazság győzelméért.
A Hunnia-ügy sokkal több, mint pár ember koncepciós pere. Ez a történet vérlázító, hogy a XXI. században, demokráciában megtörténhet: 15 évig elveszik a családfőt, családanyát a gyerekeiktől és súlyos, terroristaváddal itélnek el jóravaló embereket.
Közben az államterror felelősei szabadon mórikálhatják magukat.
Illusztris társaság gyűlt össze: Gaudi-Nagy Tamás ismertette a jogi hátterét és igazságát a kegyelemnek. Sajnos még három ember, aki fellebezhetett az itélet ellen, még nem szabad. Köztük egy nemzetközileg elismert régész, két kisgyerekkel és egy termelési igazgató-gazdálkodó, négy gyerekkel.
Ott ült a régész és megszakadt a szívem, hogy ez a csodálatos ember, aki az ország büszkesége egyrészről, de egy nagy fenyegetettségben kell éljen másrészről. Miközben örül a többiek kegyelmének, nagyon igazságtalan, hogy ő még nem kapta meg!
Remélem, hogy az ő ügyük végére is pont kerül hamarosan!
Dézsy Zoltán szerint a Magyar Köztársaság legaljasabb, előre megkonstruált játéka ez az ügy, ami 2002-ért büntetés, mert már akkor nem számolták újra a szavazatokat.
Murányi Levente, 56-os hős elmondta, hogy Budaházyék szenvedése nagyobb, mint az övék, mert egy jogállamban történik ilyen igazságtalanság és 15 éve tart.
Jeszenszky Zsolt örömét és elismerését fejezte ki, hogy a nemzeti oldal radikálisabb részén is profi érveléseket, jogi felkészültséget lát, ökölrázás és kardcsörtetés helyett. És különösen, hogy a műsoraiban a közelmúltban nem egy sértett, dühös, bosszúvágyó Budaházyval, hanem egy higgadtan gondolkodó, a politikát értő realistával beszélgethetett. Aki ugyan megjárta a börtönt - de ez Nelson Mandelával is előfordult, aki végül Dél-Afrika elnöke lett...
Én elmondtam, hogy úgy állok ott, hogy elitélem az erőszakot, a vádban felsorolt cselekményeket, de mégis úgy érzem, hogy ki kell állnom, mert az igazságszolgáltatásunk 15 éve nyúzza ezeket az embereket és aránytalanul súlyosak a vádak. Közben pedig 2006 felelőseinek a hajuk szála se görbült.”
Nyitókép: MTI/Kovács Attila