Miben tud ez az ország összefogni, miben tud itt bárki bárkivel egységfrontra lépni?

„A kormányoldal és a nem a holdudvarához tartozó művészek között jó ideje rendszeresek az összeütközések, a művészeti élet jelentős szereplői kerülnek direkt támadás alá. Ön mit gondol erről a helyzetről?

Bárkinek a direkt megtámadása elítélendő, legyen szó egy ukrajnai falu lakosairól vagy egy közéleti szereplőről. Mondják, hogy aki kiáll a reflektorfénybe, annak tűrnie kell a bántást, de szerintem ez nem ilyen egyértelmű. Egy művészt lehet kritizálni az alakításai miatt, de hogy a politikai hovatartozása vagy olyan ügyek miatt tegyék ezt, amelyek mellé odaáll… ezt méltatlannak gondolom.

Persze az is igaz, hogy szuper lenne, ha olyan világban élnénk, ahol minden rendben volna, az emberek pedig emiatt annyira unatkoznának, hogy nem lenne más dolguk, mint ilyenekkel szórakozni. De azért ezeknél van egy csomó fontosabb dolog, figyelemelterelésnek viszont jók, arra, hogy ne a valós problémákról legyen szó.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem einstandolása idején ön is megjelent a tiltakozó demonstrációkon. Önt érték ezért támadások?

Nem vagyok harcos típus, de akadnak olyan helyzetek, amikor azt érzem, hogy a torkomban van már a gombóc, és ha ezt nem tudom valahogy artikulálni, akkor rosszul leszek. Ez is ilyen volt. Azt éreztem, hogy ha nem osztom meg a harminc-negyvenezer követőmmel, hogy őrséget állok az SZFE tetején, akkor nem tudok lefeküdni aludni. Ezután persze pillanatok alatt megtaláltak a trollok, és különböző epeömléseket küldtek komment formájában.

Az agyammal tudtam, hogy hová kellene ezeket tennem, de nagyon nehéz volt megemésztenem. És mondom ezt úgy, hogy jóformán a kispadról néztem csak az eseményeket.”

Fotó: Mátrai Dávid