Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Ahhoz, hogy Trianonhoz analógiát keressünk, már előre szükséges az értékválasztás.

„Van Jézusnak egy példabeszéde, amely érzékeny pontja a keresztény–zsidó párbeszédnek: a gyilkos szőlőművesek története. Úgy szól, hogy egy gazda a szőlőjét bérlőknek adta, akiktől aztán be akarta szedni a jussát, de a behajtóit elüldözték vagy megölték. Erre a gazda a fiát küldi a bérért, abban a reményben, hogy őt bizonyára megbecsülik, de megölik őt is, mondván, ha örökös nélkül marad a tulajdonos, övék lesz a szőlő. Mire válaszul az úr végül – természetesen – elveszi a bérlőktől a szőlőjét, és másoknak adja, de ezt már Jézus a hallgatóságával mondatta ki.
Ahhoz, hogy Trianonhoz analógiát keressünk, már előre szükséges az értékválasztás, amivel rövidre is zárjuk, mit is gondolunk valójában a Magyarországot megharmadoló nagyhatalmi politikai döntésről. Jogos volt vagy jogtalan, elkerülhető lett volna-e vagy sem, mi is történt valójában, mi veszett el? És az egyik legérzékenyebb kérdés, amelynek kibeszélése hiányzik közéletünkből, pedig talán a legfontosabb: mi a jelentősége a négyzetkilométereknek, annak, hogy egy állam négyzetkilométereket birtokol?”

***
Fotó: Földházi Árpád