„A globális hatalomgazdaság olyan komplex rendszer, ahol minden (még a leghatalmasabb) szereplő is része valamilyen integratív struktúrának, vagyis nincs légüres tér, valamilyen függési rendszerben akkor is benne kell lennünk, ha ezzel nem is szeretnénk szembesülni, az a fajta »függetlenség«, amelyre amúgy jogos indulatunkban sokszor vágyunk, úgy ahogy ilyenkor elképzeljük, biztosan nem létezik. Kétségtelen tény, hogy ez a per definitionem »világ«-háború brutálisan átformálja most ezt a globális hatalomgazdasági rendszert, de éppen ezért kellene most nagyon átgondolt döntéseket hozni, mert egyelőre nincs egyetlen olyan narratíva sem, amely képes lenne évtizedekre előre látva megjósolni, hogy milyen integratív komplexumban lenne előnyösebb pozíciónk, mint ez az Európai Unióban ma elfoglalt helyünk.
A várható fő tendencia kétségtelenül az amerikai birodalom hanyatlását, akár szétesését, és ezzel párhuzamosan Kína felemelkedését vetíti előre, de hogy ez milyen konfliktusokon keresztül, milyen áldozatok árán és Európa egészét milyen módon érintve fog végbe menni, arról egyelőre aligha van bárkinek megalapozott elképzelése.
S van ennek a kérdéskörnek egy minket egészen közvetlenül érintő nagyon kényes eleme is. Ennek lényege az, hogy az amerikai birodalom lerombolta azt a német–orosz kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködési rendszert, amelyre e Köztes-Európa »rendszerváltása« épült. Ennek mondhatni automatikus történelmi eredménye, hogy a jelentősen meggyengülő Németország és Oroszország hagyta »vákuumba« egy, a Baltikumtól a Balkánig húzódó új regionális középhatalmi komplexum épül fel lengyel dominanciával, Ukrajnát és Romániát is magába olvasztva. Ez számunkra önmagában is rossz hír, és ha ez az EU-n kívüli térben ér minket, akkor még annál is rosszabb.”
***
***
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay