Karácsonynak nem Budapest az első

2023. június 21. 09:20

A fővárosiak nem szeretnének kormányellenes forradalmat.

2023. június 21. 09:20
null
Pindroch Tamás
Pindroch Tamás
Magyar Nemzet

„A budapestiek együttműködést, nem pedig forradalmi hevületet, értelmetlen ellenállást várnak el Karácsony Gergely főpolgármestertől – ezt erősíti meg az Alapjogokért Központ legfrissebb közvélemény-kutatása. Ebből az is kiderül, hogy a budapestiek pártállásra tekintet nélkül sürgetik a forgalmi dugók és a botrányos politikai ügyek – lásd: Városháza-gate – megoldását. 

A válaszadók nem támogatják, hogy a főpolgármester folyamatos pártpolitikai harcot vívjon a kormányzattal vagy épp miniszterelnök-jelölt legyen.

Pedig Karácsony a 2021 őszi baloldali előválasztáson is elindult, emiatt hónapokon keresztül ráhagyta Budapest ügyeit a helyetteseire – Gyurcsány Ferenc párttársaira –, nem érdekelte, mi történik a városban, ő miniszterelnök-jelölt, illetve régi vágyálma szerint miniszterelnök akart lenni. Aztán mégsem lett az, pedig nem is ütötte el a villamos.

De nézzük a friss közvélemény-kutatás részletes adatait: a budapesti lakosok 95 százaléka szerint fontos, hogy a város vezetője képes legyen együttműködni a kormánnyal. Elsöprő többség, a megkérdezettek 92 százaléka azt is támogatja, hogy Karácsony helyi, ne pedig országos ügyekkel foglalkozzon a hivatali ideje alatt.”

***

Karácsony bejelentette: Továbbra is autómentes marad a Lánchíd

A Budapesti Lakógyűlés eredménye alapján a budapestiek 79 százaléka fenntartaná a jelenlegi forgalmi rendet a Lánchídon.

 

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. június 21. 20:48
Mindenkit óvnék attól, hogy Gyurcsányt és Dobrevet mint "politikust" értékelje, kritizálja, szidja, vagy kedvelje. Öket a pszichológus, - vagy inkább a pszichiáter -, szemével kell nézni. Gyurcsány ma a legjobban attól retteg, hogy ebben a rendkívül zürös, rizikós, bonyolut idöszakben Orbán helyébe kerüljön és az ország gondját-baját a nyakába vegye. Tudja, hogy ebben csúfosan megint megbukna, és végleg elúszna a politikával kapcsolatos minden esélye. De akkor mégis miért tesz úgy, mintha vissza akarna térni a hatalomba. Neki az nagyon jó, hogy Orbán stabilan tartja az országot, kihozza a helyzetekböl, amit lehet, eközben Fecó kényelmesen szivarozgathat, pezsgözhet, semmi felelössége nincs, de játszhatja az okoskodó forradalmárt. Ahhoz a gyáva, gyenge krokodilhoz hasonlítható, aki a másik krokodil által (unió, Soros stb.) elejtett vadból próbál falatozgatni, mert ö arra nem lenne képes, hogy öneröböl vadásszon. Gyurcsány és a szektája, valójában csak szórakozni, és nyerészkedni akar ezzel a "politizálgatással". Gyurcsány mint komoly politikus nem jön számításba, erre sem szakmailag, sem emberileg, sem morálisan nem alkalmas. Viszont az neki, - mint egy léha, könnyelmü szélhámosnak -, igen is lehet egy óriási móka, hogy Orbánt, - akit nyilván irigyel, gyülöl, mert öhozzá képest Fecó csak egy silány pancsernek érzeheti magát, hiába pózol rendszeresen Mussolini stílusában -, ahol tudja gáncsolja, idegesítse, pofátlanul rágalmazza, hecceljen ellene. És teszi mindezt óriási gázsiért. De nem szeretne és nem is akar Orbán helyében lenni. Talán majd akkor, ha az országnak megint jól megy... Orbán cipöjében Gyurcsány elveszne, azt hinné, hogy egy barlangba tévedt. Az ország gondját-baját, az óriási felelösséget dehogy akarja ö a nyakába venni. Ugyan már, megvan ö nagyon jól az ellenzéki, link szélhámos szerepben, jó fizetéssel, csak pofázni, nagyot mondani, hazudozni, "szerepelni" kell, felelösség nélkül, és ez neki nagyon megy. Ezért örül a 10-15%-os támogatottságnak is, és az mindig meglesz neki, van annyi málé. Egy velejéig silány, álnok egyén... Mindig lesz annyi balgatag választó, - még a saját, hasonszörüek táborán kívül is -, hogy ö bejusson a parlamentbe, és ott szép nagy gázsiért szórakozzon, kiélje nárcisztikus ösztöneit és gond, felelösség nélkül lubickoljon, pancsikoljon a szektája réven megcsúfolt "demokrácia" egyre büdösödö, drága gázon melegített medencéjében. Szóval ez az én diagnózisom róla, így látom az ö politikai "nagyságát és jelentöségét".
chief Bromden
2023. június 21. 18:33
A fővárost felhasználják a kormány elleni gáncsoskodásukhoz. Nem számít mennyibe kerül, mennyit buknak.
18.0 fok
2023. június 21. 14:34
ez a fasz tényleg a propaganda irányított és előretöltött kérdéseiből farigcsálta ezt az irkafirkát?
Oeregfiu
2023. június 21. 13:00
Hát már megint túl sok szeszhez jutottál te szegény bárgyú szerencsétlen? Azt képzeled, hogy van valaki, aki ezt a zagyvalékot, bődületes marhaságot 'beveszi'? Ne hidd, mindenki csak szánalommal veszi észre, hogy már megint leittad magad. Szünj meg és dugulj el! KUSSOLJ TE SZERENCSÉTLEN BÖSZME SEJTHALMAZ!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!