Puccsisták a XXI. században

„A XX. századi történelmi példa azonban búcsúzott, amikor pár nappal ezelőtt Oroszországban – vagyis Európában – valóban szó szerint életre kelt olyan katonai puccs, amit katonák próbáltak végrehajtani és a sereget irányító parancsnok személyes ambíciójától vezérelve. Az orosz Wagner magánhadsereg és annak parancsnoka döntött úgy, hogy rendcsinálásnak álcázva – saját frusztrációját levezetendő – indul megdönteni az orosz kormányt. Hogy elég-e ehhez egy jól felszerelt, 40-50 ezer fős harcedzett katonaság, egyelőre nem tudjuk, lévén a kormánydöntés elmaradt, egy konszolidáció felé mutató tárgyalásos megegyezést követően.

Miért érdekes a katonai puccs kérdése mégis? Mert a régi igazság bukkan elő: aki farkast kiált, annak előbb-utóbb meg is jelenik az ordas. Egyszerűbben fogalmazva, eddig nem volt jellemző katonák akarata szerinti kormánydöntő akció, mára viszont együtt kell élnünk ennek lehetőségével. Persze, mint általában, a háttérből eme próbálkozásból is előkandikál a politikai érdek. 

A hatalom közvetetten felelős a modern katonai puccsok esetleges kialakulásáért. Egyszerűen azért, mert engedi magánhadseregek létrejöttét. Sőt, saját érdekének megfelelően alkalmazza azokat Moszkvától Londonon keresztül Washingtonig.

A nagyhatalmak – néhány kisebb is – teret engedtek egy elfogadhatatlan struktúra kiépítésének, bár köztudott, hogy az alkotmányos keretek nem teszik lehetővé magánhadsereg vagy akár magán-titkosszolgálat létezését.

Ilyen tiltó joghelyzetben kifejezetten abszurd, amikor kormányzati érdekek mentén aktivizálják ezeket, miként a Wagner-csoport esetében megesett. Az ilyen lépést még az sem igazolja, hogy Ukrajna is bevetette saját Azov nevű hadtestét, hogy »magán« harcoljon »magán« ellen. Miért tűnik úgy tehát, hogy van létjogosultsága a magántulajdonban lévő seregeknek?

Alkotmányos rend ide vagy oda, a politika legalább két ok miatt kénytelen életteret kínálni a törvénytelen helyzetnek. Az egyik, hogy a magánhadsereg (esetleg -titkosszolgálat) vélelmezhetően rugalmasabban kezelheti a »harctéri etikát«, mint a reguláris erők. Ez nem túl erkölcsös, de éppen ezért »politikus« megoldás egy krízishelyzetben.

Ezt nevezik a politika rugalmasságának.”

Nyitókép: MTI/AP/Prigozsin sajtószolgálata