Cicaharc csivavákkal

A Huxit-vita és a külpolitikai hullámverés közepette próbáltam visszafogni magam, hogy a közéletet a napokban felbolygató Nagy Ervin – Rákay Philip-cicaharcban ne nyilvánuljak meg, azonban a mai véleménycunami engem is tollforgatásra késztet. Nem lehet, nem szabad kimaradni, hiszen komoly

A csivavák és az arany Mercedesek kérdésében nem kívánok állást foglalni, tekintettel arra, hogy egyikkel sem rendelkezem, szakértői tapasztalatom nincs. Azonban első pontként érdemesnek tartom megjegyezni, hogy amíg az „elviszlek egy körre” és „mit ugatsz nekem” színvonalon zajlik a pengeváltás, addig azt nehéz komolyan véleményezni. Ugyanakkor, ha eltávolítjuk magunkat a vitakultúra kétségbeejtő mélységeitől, és a jelenség gyökeréig ásunk le, érdekes megfigyelésekre juthatunk.

Nagy Ervin személye és közéleti működése ugyanis azok a tragikus pályatévesztések közé tartozik, amik a rendszerváltás óta tömegesen fordulnak elő a művészértelmiségi bugyrokban. Anno az SZDSZ ellenzéki harcmodorához tartozott az a később jobb- és baloldalon egyaránt előszeretettel alkalmazott stratégia, hogy a szellemi holdudvar mobilizásával társadalmiasítsanak politikai szándékokat.

A módszer lényege, hogy

bár ez a késztetés sokszor belülről fakad. Ennek enyhébb formája a megunhatatlan petíciózás, nyílt levelezés, aláírásgyűjtés, súlyosabb pedig a nyilatkozatháború és a tüntetések lánglelkű szónoklatai. Odáig még nem jutottunk, hogy filmszínészek vagy deres hajú szobrászok utcaköveket ragadjanak, de a rutinná váló kordonbontások után bármi lehetséges.

Lélektani alapja rendkívül egyszerű: a művészvilágban, rajongói körökben építgetett népszerűséget kell átforgatni politikai tőkévé, és máris lesz arca, vonzereje, ismertsége a politikai akcióknak. Csakhogy odáig nem jut már a gondolkodás, hogy ez a típusú mozgalmi munka visszahat a művészi integritásra, és szépen lassan hitelteleníti, erodálja azt a tekintélyt is. Szegény megboldogult Vágó István emlékére is, aki egykor kellemes tévés személyiségként rögzült milliókban, könyörtelenül rátapadt a DK-s aktivizmus.

pedig enélkül nincs közgondolkodást formáló értelmiségi attitűd. Nagy Ervin kiváló színész (a Kincsemen túl érdemes a Szezont vagy a Kaméleont megnézni), aki jelenleg rohamtempóban éli fel saját hitelességét. Amíg ez zajlik, addig megrekedünk a közéleti csivavaharcban.