Újraépíteni a széthullott Európát – Wass Albert üzenetei ma is érvényesek

Irodalmi jubileumaink sorából mintha kifelejtődne, hogy idén emlékezhetünk meg Wass Albert születésének 115. és halálának 25. évfordulójáról.

Külön tanulmányt érdemelne a kalandos életű erdélyi író életénél is kalandosabb recepciótörténete. Túl vagyunk a tabusítás évtizedein, amikor Wass középszerű lektűríró lehetett, de alkotói nagyságát „fasizmusa” vagy „háborús bűnössége” miatt méricskélni sem volt ildomos; és túl vagyunk a rendszerváltással végigsöprő nagy Wass-reneszánszon is.

Bár fontos lépés volt munkásságának megjelenítése az iskolai kánonban (itt írtunk róla), azonban az életműről folytatott széles körű irodalmi disputák még váratnak magukra. Magam nem is vállalkozom most ilyesmire, röviden Wass Albertet egyenetlen teljesítményű írónak gondolom, akinek azonban

Ilyennek vélem A funtineli boszorkány mágikus realizmusát, az Ember az országút szélén többrétegű dialektikáját vagy a Farkasverem keserűen mély társadalomrajzát.

A minap kezembe akadt az a Wass-nagyregény is, amivel kamaszként szenvedélyes olvasója lettem, az Elvész a nyom nagyívű kortörténeti utazása. A könyv, ami hat szemszögből vezet végig a huszadik század első felének kakofóniáján: a Monarchia békeidejétől a trianoni országvesztésen és a harmincas évek lázas építkezésén át az auschwitzi pokolig. Hat, erős ecsetvonásokkal megfestett életút, aminek keretét a régi világrend lassú, de végérvényes felbomlása jelenti.

A regénynek a személyes sorsokba kódolt markáns, korabeli népkarakterisztikáját lehet kritizálni, ám a történelmi dramaturgiát, a régi Európa lassú széthullását mai napig ható érvénnyel rajzolja meg Wass. A tengeren túlra vetődött pap, aki az emigrációból szemléli a kontinens sorsát, úgy fogalmaz „...Európa régi szerepét ma Amerika vette át. Ma onnan indulnak ki a nagy kezdeményezések”. Egy másik helyen a ’45 előtti és utáni rendszer által is kihasznált tudós mondja el a regény alaptézisét:

A hagyományos értékrend kérlelhetetlen eróziója, Európa hatalmi és morális válsága, az új erőcentrumok felemelkedése napjaink helyzetére is rímel. Mégsem ezzel a szomorú, ugyanakkor ma is érvényes megállapítással érdemes letenni a regényt.

Wass látnoki erejét, időtálló gondolatiságát lehet méltatni, azonban lényegesebb a szöveg másik, derűlátóbb olvasata. A regény zárlatát az isteni csoda, vagy ha úgy tetszik, a mágikus véletlen uralja, ám a konklúzió nagyon is reális: az értékmentés felelőssége, a közösség újraszervezése, a romokból való építkezés lehetősége. 

És talán ez a legfontosabb üzenet. Ha ezt megértjük, van közös vitaalapunk, és van jövőnk is.