Az „open” Szlovákia szülési fájdalmai

„Egyre gyakrabban születnek cikkek a szlovák sajtóban arról, hogy északi szomszédunk precedens nélküli identitáskrízisben szenved. Ezt mi, magyarok, akik ott születtünk, gyakorlatilag a rendszerváltás óta így érezzük, de az effajta észrevételeinknek a helyi többségi társadalomban nem akadt számottevő hallgatósága. A szlovák értelmiségi és politikai elitnek azóta egy tapodtat sem sikerült előrébb mozdítania ezt a kérdést. Északi szomszédunk öndefiníciója megragadt annál a pontnál, hogy ugyan abban nem tudnak megállapodni, kik voltak és kik akarnak lenni, de egyet abszolút sziklaszilárdsággal vallanak: ők a »nem magyarok«.

Ebben a helyzetben dobott a világban helyét kereső nemzetnek mentőövet egyrészt a brüsszelita proxyeuro identitás, másfelől az óceánon túl megálmodott globális testvériség. Ezek eddig csak a valódi európai kultúrától elforduló, önmagukat elemésztett nemzetek utódközösségeinek adtak egyfajta placebo effektusként kapaszkodót. Az ilyen pót­identitások, amelyek a multikulturalitásba süllyedő nyugati párhuzamos társadalmaknak kínáltak eddig menedéket egy fiktív, de mégis közös ethosz elfogadásában, most úgy látszik, szomszédainknál is átveszik a történelmi kontinui­tás és a nemzeti kultúra helyét.

Jól tükrözik ezt a helyzetet a legutóbbi közvélemény-kutatások, amelyek szerint a szeptember végi parlamenti választás legvalószínűbb nyertese egy centrista és radikális progresszív koalíció lehet. Ugyan a legnépszerűbb párt jelenleg a volt kormányfő, Robert Fico vezette Smer (18 százalék), ám a jobboldali Republika (6,9 százalék) párton kívül senki sem hajlandó vele koalícióra lépni. Ketten összesen 25 százalékot tudnának produkálni. Ugyan Fico politikai szekrényéből is csak úgy potyognak ki a csontvázak, a magyar kormánnyal a múltban meg tudta találni a közös hangot, és megértette, hogy a V4-ek regionális szövetsége az egyetlen olyan erő, amely képes ellenállni az uniós és migrációs olvasztótégelynek.”

Nyitókép: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP