Mi nem a Nyugat vagyunk

„Tény, hogy szellemi-lelki értelemben két Magyarország van, és e kettő között kibékíthetetlen ellentét feszül abban a kérdésben, milyen legyen a hazánk: független vagy gyarmati, nemzeti vagy nemzetközi. Bár akadnak néhányan e kettéhasadt ország túlpartjáról, akik leszólták rovatom címét, ugyanők máskülönben szintén a honi közgondolkodás végletes megosztottságáról értekeznek, s a »nem tárgyalunk – lövünk« szellemében a nemzeti oldallal semmilyen kiegyezést, békés egymás mellett élést nem bírnak elképzelni. Pajtásaik közül néhányan úgy indítanának egy esetleges kormányváltás után, hogy jogállam fölfüggesztése (ezek szerint most mégiscsak van), alkotmányozás feles többséggel, teljes vagyonelkobzás és börtön a fő fideszeseknek, a legelborultabbja pedig Ifákra lapátolná a hulláinkat.

Mindeközben a napi rutin részévé vált, hogy e másik Magyarország figurái idegenbe járjanak kormányt köpködni, ezerszer cáfolt, hazug rágalmakat terjeszteni, pénzelvonást és hazánk uniós szavazati jogának elvételét követelni, maradék csekélyke szuverenitásunk Brüsszelnek adásáért lihegni – tehát minél nagyobb, helyrehozhatatlan károkat okozni. Láthatóan valamiféle beteg élvezetet okoz nekik, hogy a szőnyeg szélére állítva láthatják az országot, amely már tizenhárom éve nem kér az ő népboldogító ötleteikből. E másik, torz Magyarország számára alapvetés, hogy ne ide jöjjenek az akkumulátorgyárak, hanem a bezzegországokba (ahonnan ugyanők a sarzsit kapják). Továbbá: a sudri bunkó magyarok ne rendezhessenek világkiállítást, olimpiát, atlétikai világbajnokságot, semmit, ne legyenek büszkék történelmi nagyjaikra, ne készítsenek róluk filmeket, s vegyék tudomásul: bármit mutasson az archeogenetika, akkor is finnugorok vagyunk, nem Attila unokái. Mert mi nem lehetünk nagyok.”

Nyitókép: Getty Images