„Az Európai Unió már a nukleáris energia területére is kiterjesztené a szankciókat, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a Roszatomot kiszorítsa az európai piacról. Nem kevés sikerrel, hiszen a finn atomerőmű-projekt (Hanhikivi) 2022 végi felmondása után Paks-II. maradt az unión belül az egyetlen orosz részvétellel futó erőmű építkezés. Ezt megelőzően még az ukrajnai háború kirobbanása előtt, 2021-ben kizárta Csehország a Dukovany erőmű 5. blokkjának tenderéből mind az orosz Roszatomot, mind pedig a kínai CGN-t. Ezt követően született az a döntés is, hogy az egyébként orosz építésű Dukovanyba és Temelínbe nem Oroszországból vásárolják már a fűtőanyagot sem, hanem azt az »amerikai« Westinghouse és a francia Framatome szállítja. Persze, ez utóbbi bejelentés inkább politikai jellegű volt, hiszen az orosz nukleáris fűtőanyag Temelín esetében még kettő, míg Dukovanyban három évre elegendő.
»Aztán 2022 júliusában Szlovákia is bejelentette, hogy a még szovjet építésű bohunicei és mohovcei erőművek esetében függetleníti magát az orosz fűtőanyagtól, mint ahogy 2022 novemberében a szintén szovjet projekt loviisai atomerőműnél a finnek is felmondták a Roszatom (TVEL) szolgáltatásátés a Westinghouse-szal kötöttek szerződést«