Spanyolország
21:002024. július 14.
Anglia

Indulatba jött

2023. május 15. 05:54

Csintalan szerint a Fidesz a jelenlegi politika agresszora.

2023. május 15. 05:54
null
Pilhál György
Magyar Nemzet

„A Budaházy-kegyelemről is beszélt Csintalan Sándor a Klikk TV minapi Mélyvíz műsorában. (Furcsálltam is, hogy eddig hallgatott.) – Amikor megláttam, hogy lovon ül, és hogy a pápára hivatkozva felmentették, indulatba jöttem – magyarázta. Ismert, Csintalant 2007-ben a Magyarok Nyilai izgága legényei alaposan helybenhagyták. (Előzménye is volt az afférnak. Csintalan nácinak nevezte azt az újságírót, aki megírta, hogy az izraeli államfő kijelentette, fölvásárolja Magyarországot. Ha ez igaz, közölte, ő a Hősök terén megeszi a cipőjét és kasztráltatja magát. De nem ette meg és nem kasztráltatta magát, pedig Peresz tényleg ezt mondta.)

– Ezeknek az embereknek (Budaházyéknak) a cselekményei azért nem lettek végzetesek, mert pancserek, ahogy ez az ország pancserország és ez egy pancserfasizmus – fonta át a történetet a jelenbe a naprakész ember, aki szerint a Fidesz a jelenlegi politika agresszora. – A magyar állam lényegében beemelte a hivatalos politikájába a szélsőjobbot, a nyilasokat, a fasisztákat, mindegy, hogy hívjuk – magyarázta az a »sokszínű« megmondóember, aki a KISZ-évek után az MSZMP-ben, majd a szociáldemokratáknál, később (némi szakszervezeti ügyeskedés után) az MSZP-ben kavart – Horn Gyula győzelmének hírére bukfencet vetett a Hősök terén, miáltal nyomban népi hős lett. 2002-ig tartott a proletárszerep – ekkor ráébredt, ő igazából Orbán-hívő. Innen pártolt át az O1G-zős Simicskához, aztán meg úgy döntött, elnöknek áll az MSZP-nél, csakhogy a szocik kiröhögték: »Csintalan pártok felett álló közkincs, egy párt sem sajátíthatja ki a maga számára.« Ennek lassan hat éve. Azóta is itt kavar az aljapolitikában sértetten, lesajnálva.”

Nyitókép: Hírklikk

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NERbot
2023. május 15. 11:45
A Fidesz természetesen soha nem vetemedne arra az aljasságra, hogy futni hagyjon baltás gyilkosokat, vakkomondros feleségverőket, elítélt terroristákat, nemzetközi körözés alatt álló politikusokat, pedofil diplomatákat, közpénzes csalókat.
Doromb13
2023. május 15. 11:22
Orbánt tényleg haza kellene már küldeni, hogy ott kapálgasson,hízlaljon disznót,és kedvére játszhasson szeretett unokáival. Szerintem megérett rá az idő! Mert amit egyébként művel,az már megfogalmazhatatlan,érthetetlen,szörnyű !!
B_kanya
2023. május 15. 09:43
"Csintalan pártok felett álló közkincs, egy párt sem sajátíthatja ki a maga számára." :))))))
simonvitéz
2023. május 15. 09:41
Csintalan tényleg a legalja. Azt sajnálom azért, hogy anno Budaházyék csak félmunkát végeztek. Ezt a hájpacnit nyugodtan lehetett volna tovább pufolni. Tényleg pancserek voltak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!