Magyar Péter nem tart igényt Orbán Viktor véleményére, pedig nem ártana

Még bőven van mit tanulnia, ha valóban sikeres miniszterelnök akar lenni.

Az európai többség nem balra, hanem jobbra található.

„Felgyorsultak az események Spanyolországban. A konzervatív pártok elsöprő győzelmet arattak a hétvégi regionális választásokon. A jobbközép Néppárt az összes szavazat több mint 31 százalékát szerezte meg, míg a kormányzó progresszív PSOE-nak 28 százalékkal kellett beérnie.
Az ördög viszont a részletekben rejlik. A baloldali kormánypárt a most voksoló 12 tartományból 10-ben, köztük a történelmileg progresszívnak számító autonóm tartományokban is kikapott. A győztes Néppárt azonban csak Madridban és a Madridi Autonóm Tartományban szerzett abszolút többséget, ezért a tartományok java részében feltehetően a nemzeti konzervatív Voxszal lép majd koalícióra.

A Vox most hétvégén megháromszorozta a regionális testületekben megszerzett mandátumainak számát, és ezzel Spanyolország legdinamikusabban növekvő pártja lett. Az eredmények láttán a baloldali Pedro Sánchez miniszterelnök feloszlatta az országos parlamentet is, s már július 23-ra előrehozott választásokat írtak ki.
Mindezek fényében joggal bízhatunk a konzervatívok győzelmében, de ehhez le kell vonni a megfelelő tanulságokat. Az európai többség nem balra, hanem jobbra található. A mérsékelt konzervatívoknak fel kell hagyniuk azzal a káros gyakorlattal, hogy elveiket és tetteiket a progresszív baloldalhoz igazítják, és szövetségesre kell lelniük a nemzeti konzervatívokban. Ez ma a siker receptje.
Az európai emberek nem kérnek a progresszív baloldal bevándorláspárti és a genderideológia által meghatározott politikájából. Az üzleti életben már bebizonyosodott: »Go woke, go broke«. Azaz ha woke-ká válsz, csődbe mész. Ugyanezt látjuk most a politikai életben, többek között a spanyol baloldal történelmi bukásában is.
Európa visszavételéhez szükség van a jobbközép pártokra, nekik viszont újra meg kell tanulniuk jobboldali pártként politizálni. Ha ez sikerül, minden adott ahhoz, hogy a rekonkviszta, mint egykor, ismét Spanyolországban vegye kezdetét.
Ugyanígy bízunk lengyel barátaink idei sikerében, valamint az osztrák konzervatívok sikerében 2024-ben. S ne feledjük, ez még csak a nyitány: 2024-ben lesznek az EP- és az amerikai elnökválasztások. A nyugati világ két legfontosabb voksolása. Minden adott a konzervatív sikerhez.”
Nyitókép: Ficsor Márton