Osztálykép

„Van benne minden, mint a búcsúban – ahogy a sajtószakmában mondják: pikpakk, mazsola, gázálarc –, csak éppen semmi köze ahhoz, ahogyan a rezsim működik. Azaz van például évente a lakásállomány 10 százalékának energetikai felújítása, pedagógusbér-emelés, az ingyenes állami egészségügy felturbózása, ellenben említés sem történik új alkotmányról, a média, az alkotmánybíróság és a bíróságok igába hajtásáról, egyfordulós választási rendszerről, az EU és az USA közellenséggé minősítéséről, öngyarmatosító Oroszország-politikáról, stadionprogramról vagy az egyetemek zsebre vágásáról.

Ahogy nincs benne Orbán Viktor kedvenc utólagos valóságmagyarázata, a »nemzeti tőkés osztály« megteremtése sem. Nem ígérték, mégis megvalósult – igaz, abban a formában, ahogy ma előttünk áll, tényleg improduktív lett volna programba foglalni -; fotó is van róla: ott pezsgőzött a népes siserahad szűk krémje a minap a Felcsút VIP-páholyában. Anélkül, hogy felsorolnánk a tágabb kört – bár a döntő többségüket név szerint ismerjük –, néhány megkérdőjelezhetetlen állítás azért megfogalmazható róluk. Egyrészt ez nem is osztály, hanem inkább egy nagy família: hogy kinek mennyi vagyon van a nevén, az egyre pontosabban meghatározható a miniszterelnökhöz fűződő rokonság foka, meg a rokonokkal fennálló üzleti kapcsolat ismeretében. Másrészt a legkevésbé sem nemzeti: milyen nemzeti tőke az, amelybe Adnan Polat, Megdet Rahimkulov, Zakarya Hamdan simán belefér, Simicska Lajos, Spéder Zoltán (vagy pláne Bojár Gábor) viszont nem fér bele? Nem, a beválogatás kizárólag azon múlik, hogy valaki feltétlenül lojális-e Orbán Viktorhoz, ami talán még a Fidesz-szavazók többsége szerint sem a »nemzetiség« definíciója.”

Nyitókép:  MTI / Mohai Balázs