Erőss Zsolt özvegye megható bejegyzésben állt ki Suhajda Szilárd mellett

2023. május 27. 20:09

Sterczer Hilda azoknak üzent, akik a hegymászás felelőtlenségét firtatták.

2023. május 27. 20:09
null

Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda megható Facebook-bejegyzésben reagált arra, hogy sokan felelőtlennek tartják Suhajda Szilárdot, amiért nem fordult vissza időben a Mount Everesten. Vagy amiért egyáltalán elindult.

Sterczer Hilda tíz évvel ezelőtt veszítette el szintén hegymászó férjét, akinek annak idején a Kancsendzönga volt az utolsó hegycsúcs. Az özvegy szerint érdemes megállni és elgondolkodni, amikor így ítélkezünk: „Micsoda felelőtlenség! Meghalni egy hegyért!” Majd feltenni magunkan a kérdést: „Mi itt élünk, vagy inkább mindennap meghalunk?”

Szerinte észre sem vesszük, miközben a mindennapokban „gürizünk”, hogy az életünket veszítjük el napról napra. Bár fizikailag élünk, vajon ez-e az az élet, amit szeretnénk.

„A hegymászó él. Igazán él.

Tudja, mire hivatott, és ezt felvállalva mindennap valóságos életet él. Valós kihívásokkal szembesül, tisztában van a kockázattal és számol vele. Suhajda Szilárd halálával egy teljes életet élő emberrel lett kevesebb a világban” – írja a bejegyzésben.

Nyitókép: Lékó Tamás

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik