Bírósági döntés a Déli Körvasútról: több száz milliárd forint a tét

2023. május 01. 19:51

Május első munkanapján lesz a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyének a megsemmisítése érdekében indított per második tárgyalása.

2023. május 01. 19:51
null
Vitézy Dávid
Vitézy Dávid
Index

„A 3-as metró felújításának befejeztével Budapest legnagyobb és messze legjobban előkészített, már kivitelezésbe is adott közlekedési beruházása a Déli Körvasút fejlesztése. Ez a beruházás új vasúti megállókkal és sűrűbb vasúti közlekedéssel kapcsolná össze Budapest külső és belső kerületeit, elővárosait és nem mellesleg egész Magyarországot az évtized második felére. 

A beruházás környezetvédelmi engedélyét azonban helyi vasútellenes tiltakozók és a nemrég mögéjük állt fővárosi és újbudai önkormányzat megtámadta, az évek óta húzódó per akadályozza a beruházás megkezdését. A bírósági per újabb fontos mérföldkőhöz ér rövidesen, a május 2-i tárgyalás küszöbén ideje mérleget vonni, mivel a per az egész beruházás ellehetetlenülésével és az uniós források elvesztésével fenyeget. Ez pedig Magyarország számára 300 milliárd forintos kárt is okozhat.

A beruházáshoz jelenleg hivatalosan semmilyen minőségben nem kötődöm, nem dolgozom rajta, nincs benne érdekeltségem, annak megvalósítását az Építési és Közlekedési Minisztérium végzi, azonban sok száz szakember mellett nekem is többéves munkám van abban, hogy eljutottunk odáig, ahol most tartunk. Ezért ebben a cikkben szeretném összefoglalni a Déli Körvasút hasznait és azt, hogy miért nem valós a beruházást kitartóan támadó csoportok kritikája.”

 

Nyitókép: Földházi Árpád / Mandiner

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tarpibp
2023. május 03. 09:59
Mi lenne ha mi, akiknek szüksége lenne erre a tömegközlekedésre, beperelnénk a Fővárost és Újbudát?
Obsitos Technikus
2023. május 02. 17:48
"A Fővárosi Törvényszék keddi ítéletében ismét megsemmisítette a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét. Bárkovics József az egyik felperes, a Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért egyesület elnöke a döntésről azt mondta: a bíróság az új környezetvédelmi eljárásban megállapította, hogy a korábbi eljárásban kifogásolt hat tématerület közül két pontban semmiféle vizsgálatot nem tett az alperes beruházó. A civilek azzal lennének elégedettek, ha a Déli Körvasút a Hamzsabégi út menti nyomvonalán semmiféle vágánypárbővítésre nem kerülne sor." Tudom, hogy nem jelent semmit, pontosabban egyetlen szavazatot, de egy meglehetősen teli pohárba csöppennek nálam a cseppek december óta. Mi a cél, miniszterelnök úr?
Reszelő Aladár
2023. május 02. 13:38
Frissítés: idő közben jogerősen elkaszálták az engedélyt, így a projekt java része mehet a levesbe, az EU-val meg pereskedhetünk, hogy akkor minek is bővítették 3 vágányosra a hidat. Amúgy nem tudom kik laknak a Hamzsabégi úton, de az ország legkomolyabb érdekérvényesítő képességével rendelkeznek. 1996 környéként megfúrták a Lágymányosi hídról levezető út meghosszabbítását az M1/M7 bevezető felé, hogy átküldjék a forgalmat a délebbi lakótelepekre (az Andor utca bővítése kb 15 év volt onnantól), most pedig kinyírják az elmúlt évtizedek legkomolyabb pesti vasútfejlesztését. Annyit tudunk, hogy fát kiágni csak liberális kormányzatnek és liberális önkormányzatnak lehet. Ha ők vágják ki, akkor az nem károsítja az életminőséget (Pillangó park). Lázár János pedig megvonja a vállát és azt mondja, hogy "Kedves Vidékiek! Budapest most mondott le kb 1000 milliárd forintról, kinek mi kell?" Se alagút, se híd. Köszi Gelgely, a város megérdemli, hogy újabb 4 évig áldozati pózban vonaglódj, a vidék pedig megérdemli, hogy Budapest nélkül fejlődhessen.
masikhozzaszolo
2023. május 02. 12:01
A fejlett Nyugaton, Amerikában, meg Keleten, Kínában, Japánban ha kinyitja a 3. emeleten az ablakot, a partfissal eléri a vonat, metró tetejét. player.hu/auto-motor-2/kinai-no-haza-es-az-autopalya
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!