Schmidt Mária a Nyugatról: A hitetlenség a nihilizmusba vezet
Bemutatták a Terror Háza főigazgatójának legújabb esszékötetét.
Ákos művészetére az elejétől fogva jellemző a jövendőt megsejtő prófécia.
„Szokványos megállapítás, hogy a múlt sci-fije a jelen valósága. Érdekesmód a tudományos-fantasztikus irodalom és filmtermés jövőfürkészése akkor aktuálisan korszerű és mindig időszerű egyszerre, vagyis élvezhető elkészülte idején és fél évszázaddal később is, ha nem pusztán meglévő jelenségeket extrapolál vagy éppen teljesen elrugaszkodik minden ismert körülménytől, hanem ha a történelmi kor egyik-másik elemét változtatja csak. Pontosan ilyen az orosz–ukrán háború kitörése előtt egy évvel (!) született Ákos-középlemez, Az utolsó békeév címadása, a rajta hallható, eljövendő csatára hívó, manicheus felvetésű Fel a szívekkellel (»új fénnyel lángol a jel«), illetve a 2012-ben kiadott 2084 című album azonos címet viselő előhangja. Ez utóbbi különösen profetikusnak hat, a maga irónia-utániságával a következőképpen szólva:
»És eljött a béke. A csend. A megnyugvás korszaka.Az elégedetlenkedők eltűntek. Az egykor volt, viszálykodó országok helyén dinamikusan fejlődő gazdaságok virágoznak. A területi egységek helyhatóságait mindenhol a Nemzetközi Alap szakértői vezetik. Hozzáértés, hatékonyság, higgadt fejlődés.Minden csatornán vidám a műsor.Az évszám: 2084.«
Ákos művészetére az elejétől fogva jellemző a jövendőt megsejtő prófécia és az adott kor szokatlan élességű megragadásának párhuzamos érvényesülése. A minden lehetséges verzióban korszakos Bonanza Banzai közismert dala, az azonos című album címadó szerzeménye, az Induljon a banzáj! indusztriális-marciális kiáltványa a rendszerváltoztatás emblematikus felvétele, a maga ’80-as évek közepét-végét idéző visszhangos hangulatával. Soraival azonban nem csak a rendszerváltoztatás áthallásos szocio(szub)kulturális környezetét (dark new wave), hanem a jövőt is megidézte, amit a katonaköltős militáns-lírai hanghordozás csak nyomatékosított, íme:
»Nyugati a zene, de keletre tart,És nem állja útját se tenger, se part.Persze nem biztos, hogy jót tesz neked,Ha kiszolgálják az ízlésedet.«
A részlet első két sora maga volt az 1989-es év földrajzi-kereskedelmi záróegyenlege, a második kettő viszont csak most, egy emberöltővel később érthető igazán, pontosan abban a történeti kontextusban, amelyet a nyugati ízlésnek a kelet-európai népeken aratott diadala teremtett. Főleg, ha mindehhez hozzátesszük a rákövetkező sorokat, melyek szerint „a múltad beszédes, a jövőd hallgatag”, merthiszen „jövőd még nincsen, a múltad már nem kеll”. Mennyivel magasabbrendű ez, mint a globális Go west! éppen ekkortájt kibővülő kínálatának bárgyúsága! Legyen hát világos, hogy a keleti múltat mindenestül rögvest megtagadó és a nyugati jövőt készen kapva kötelezően választó korparancs nemcsak elvette a rendszerváltoztató népektől a győzelem lehetőségét, hanem egyszersmind a Nyugat függelékévé tette őket, gazdasági-katonai és politikai-kulturális szempontból egyaránt, aminek közös magyarázata az, hogy megtagadták tőlük a saját történelemhez való jogot.
»A költői előérzet megfogalmazódása és a korszak önmegnyilatkozása rendre egymást követik.«”
Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner