„»A család az család« – hirdeti plakátjain a Coca-Cola. A Disney megtámadta azt a floridai törvényt, amely betiltotta az általános iskolás gyerekek számára a transzvesztiták által tartott szexuális »felvilágosító« órákat. A Nike évek óta tolja az erényfitogtató, a BLM-et és egyéb neomarxista társadalmi felforgatókat támogató kampányait. És sok-sok multi festi magát (meg a logóját) kötelező jelleggel szivárványszínűre egy teljes hónapra, és hajtja ki felvonulni az alkalmazottait a Pride napján, ahogy anno a kommunisták tették május 1-jén.
A nagy kérdés: el kell-e ezt tűrnünk?
Nyilván minden cég és annak vezetői olyan ideológiában hisznek, amiben akarnak. Az más kérdés, hogy a nagy jóemberkedés közepette gyerekmunkásokkal vagy éhbéren tartott kvázi-rabszolgákkal állíttatják elő a termékeiket Bangladesben, a Fülöp-szigeteken vagy Afrikában. És közben társadalmi igazságosságról, faji egyenlőségről papolnak, diverzitáskvótákat állítanak fel és kizárólag kisebbségieket vesznek fel a fehér jelentkezők helyett akkor is, ha semmilyen kvalifikációjuk nincs az adott posztra, de beleesnek egy (vagy akár több) áldozati csoportba (fekete, muszlim, nő, meleg, transznemű, bennszülött amerikai, fogyatékossággal élő stb.)
Természetesen nem az a baj, hogy a cégek munkalehetőséget adnak olyanoknak is, akik egyébként kevésbé tudnának érvényesülni a munkaerőpiacon. Ez nagyon dicséretes dolog, ha egyrészt nem álszent módon, másrészt nem a rátermettebbek rovására teszik. Magyarországon is működnek ilyen programok, állami szinten és a magánszektorban is. Siketnéma vagy egyéb módon csökkent munkaképességű pénztárosokkal számtalanszor találkoztam már én is a szupermarketekben, kedvesek, szimpatikusak, jól végzik a munkájukat. Semmivel sem rosszabbul, mint mások. De nem végeztetnek velük olyan munkát, amire nem alkalmasak, puszta erényfitogtatásból, csak azért, hogy az adott cég »társadalmi kreditpontokat« kapjon.”
***
Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner