2. A pápa idejött – és nagyon jól érzi magát nálunk!
Több olyan szubjektív szempont is van, amelyből le lehet mérni, hogy Ferenc pápa hogyan érzi magát az adott országban – mondják ezt a vele évek óta utazó újságírók. Az egyik ilyen mérce, ha eltér az előre megírt beszédéből, hiszen ez azt is jelenti, hogy nem „felolvasni” érkezett, hanem spontán módon hozzárak dolgokat a beszédéhez. (Ettől egyébként az újságírók megőszülnek egyből, mert így gyakran nem tudják követni, hogy mi történik.) Ferenc pápa már a politikai vezetőknek írt beszédénél is alakított az előre megírt beszédén, de ez semmi nem volt a délutánhoz képest: a Szent István Bazilikában lévő tanítása során messze-messze elkalandozott az eredeti szövegtől, humoros mondatokat szőtt bele, külön gondolatokat mondott, amelyek miatt – a kimagasló munkát végző – a tolmácsra is szükség volt. Ferenc pápa nagyon együttélt a hallgatósággal és teljes szívével jelen volt a püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel, diakónusokkal és a hitoktatókkal való találkozáson.
A másik ilyen fontos visszajelzés, ha a pápa átírja a forgatókönyvet. Egészen hihetetlen és váratlan jelenet volt, hogy a Szent István Bazilikát elhagyva az eredeti tervet nem figyelembe véve lement a kint várakozó tömeghez.