Nézzük meg a komcsik lélektanát

„Mit tudunk tehát megint megállapítani? Hacsak nem volt megszálló hadsereg, összeomló ország, óriási elnyomás, akkor az emberek nagy ívben szartak a komcsikra. Ezt a hátratekintést csak azért tettem meg, hogy lássuk, hogyan szocializálódott a komcsi, mihez szokott hozzá, mit tekint természetesnek. És megállapításom veleje még akkor is igaz, ha sajnos a XXI. század eddig eltelt lassan negyed évszázadában azért két választást meg tudtak nyerni, ami pont a duplája a XX. századinak. Talán nem véletlen, hogy 13 éve újfent képtelenek rá.

Szóval, a komcsi, nevezzük most éppen dékásnak, momentumosnak vagy párbeszédesnek – utóbbit mondjuk nem nagyon ismerünk, több frakciótaggal bírnak, mint párttaggal –, mindig azt szokta meg, hogy neki, saját magának nem kell eredményt elérnie. A háta mögött mindig szuronyok hegye követi, bármit mond, bármit tesz, bármivel is fenyegetőzik, nem szükséges jótállnia érte, hiszen ott vannak a fegyverek. Ezért nem érti azt sem, hogy létezik szuverenitás. Egyszerűen nem tud ezzel a fogalommal mit kezdeni, mert hiányzik önmeghatározása alapjaiból. Azt tudja, hogy meg kell felelni Moszkvának, Brüsszelnek, akárkinek, várni kell az ukázokat, a pénzt, a segítséget, és akkor majd minden jó lesz. Akkor majd az embereknek, ezeknek a mucsaiaknak nem kell elmagyarázni, hogy mi lenne a jó, hiszen Rákosi óta tudjuk, hogy 9 millió fasisztával nehéz szocializmust építeni. Itt lesznek a fegyverek, aztán jó napot kívánok.

Ez van a komcsi lelkek mélyén. Ebben bíznak, erre tesznek komoly téteket. Semmit sem változtak az elmúlt 100 évben. Jöjjön a felszabadító Vörös Hadsereg, a NATO, az ENSZ, bárki, csak nekik ne kelljen munkát fektetni ebbe az egészbe. Meg lehetőleg akasszon helyettük szintén valaki más. Csak hadd irányíthassanak már!

Nem fognak.”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

***