Forradalom és zsidógyűlölet – Lábjegyzet a lázadástörténethez

„Az egyebekben kiváló riporter, Kácsor Zsolt a Népszava lapjain olyan cikket írt 1848. március 15-éről, amilyet az elmúlt évtizedekben (évszázadban?) nem olvashattunk.

(...) Csupán a törvények szintjén: 1849. július 29-én, Szegeden, a forradalmi kormány az utolsó órában egyhangúlag kimondja a magyar zsidóság emancipációját a háborúban szerzett érdemeire, és az emberi egyetemesség eszméire hivatkozva.

a pesti zsidóságot pedig megsarcoltatja. Ez minden korról szóló könyvben és tankönyvben benne van. Mindazt pedig, amit a forradalmi kormány terve szerint már 1849-ben be kellett volna vezetni – azaz a zsidók egyenjogúságát – a Habsburg-házzal kiegyező új, dualista kormány csak 1867-ben mondja ki, tehát 18 évvel később.

A zsidóellenes zavargásokról kis magyar lázadástörténet című sorozatunk keretében megjelent, 1848-at feldolgozó cikkemben magam sem írtam semmit. Nem mintha tagadnám ezek megtörténtét vagy szerepét, ugyanakkor

hogy a kezdetben külön zsidó és nem zsidó nemzetőr-ezredek is csupán átmeneti jelenségek. Az antiszemitizmus kérdése a legutóbbi évtizedek történetírásában mégis sokféleképpen felmerült.

Létezik az irányzat, amely a zsidóság magyar nemzetőrségben és honvédségben kiemelt »hazafias« szerepével csupán a zsidóellenes zavargásokat kívánta elkendőzni. A másik végletben pedig létezik persze, aki csupán zsidóellenes zavargásnak láttatta a teljes népfelkelést. A két véglet között pedig születtek a témának igényes feldolgozásai is, mint például Miskolczy Ambrus tanulmánya Horn Ede 1848-as forradalmi zsidó mozgalmáról. A zsidóság kétértelműnek tűnő helyzete is a 19. század tipikus terméke, ami a felvilágosodásról, demokratizmusról és a zsidógyűlöletről is sokkal többet elárul, mint amit a felületes feldolgozások át tudnának adni.”

***

Nyitóképen: Az első népképviseleti országgyűlés megnyitása 1848-ban. Fotó: Wikipédia