Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Minek nevezzelek?

2023. március 28. 11:38

Szerencsére itt vannak nekünk a mai baloldali pártok, az ötletes névváltoztatások rendületlenül zajlanak.

2023. március 28. 11:38
null

„Az ötlet, hogy egy politikai párt megváltoztatja a nevét, ha itt az ideje, nem új keletű. Annak idején az MSZMP elhagyta a munkás szót, nosza, létre is jött azonmód a vadkapitalista mozgalom. A Magyar Demokrata Fórum váratlanul Jólét és Szabadság Demokrata Közösségre váltott, nem is csoda, hogy örökre elnyelte őket a sírgödör. A Fiatal Demokraták Szövetségéből is Fidesz – Magyar Polgári Szövetség lett, de sorozatos kormányalakításai után nem állíthatjuk, hogy az új üzenet hatástalan volna.

Szerencsére itt vannak nekünk a mai baloldali pártok, az ötletes névváltoztatások rendületlenül zajlanak.

A Jobbik például kitalálta, hogy mostantól Konzervatív is, nem mintha a konzervatív oldal ne volna teljességgel foglalt néhány évtizede, de valamit mégis hazudniuk kell maguknak. A Párbeszéd néhány napja odacsiklandozta magához a zöld jelzőt, nyilván a méhlegelőnek hazudott nagyvárosi gyomtelepről merítették az ötletet. Itt van még az MSZP, amellyel kapcsolatban Szanyi Tibor idejekorán figyelmeztetett, trendibb nevet kellene adni, de ami késik, múlik is, mert nekik így pont jó.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Márki-Zay Péter egy év alatt a saját pártját sem tudta megalakítani, egyébként is azt üzente egy tegnapi interjújában, hogy Orbán remekül kormányoz az ellenzék nélkül is – a vásárhelyi embert tehát egyelőre ne vegyük komolyan, ő pusztán azért nem változtatta meg pártja nevét, mert még nincs neki.”

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
p laci 51
2023. március 28. 21:42
Ha nem megy a kupleráj akkor a kurvákat szokták kirúgni !!!
Válasz erre
4
0
Szittya66
2023. március 28. 18:29
Évtizedek óta szokás náluk a névváltoztatás (MDP, MKP, MSZMP), ezzel általában lezárják az előző névhez tapadt aljasságaikat, törvénytelenségeiket, majd az új névvel "tiszta lappal" folytatják az országrombolást.
Válasz erre
6
0
amca
2023. március 28. 14:55
Nekem az tetszik igazán ,mikor a fantáziadús . belpesti genderprli,állibsi, moschlék,pride, BLM,LMBZTQ párt zöldnek nevezi magát. Támogatá = 0.000000 Párttagok száma= Család Hol él? 10 000 000 000 m3 beton. 10 000 000 000 aszfalt 10 0000 0000 m3 tégla 10 000 000 000 m3 kő. 10 000 000 000 m2 üveg. 10 000 0000 kg müa. 10 000 000 m3 füst, 7 db fa a Blaha Lujzán. Hajrá zöld moschlék pártok.
Válasz erre
6
0
síróbohóc
2023. március 28. 13:52
Nagyon szép sivalkodás Laci! Fel a fejjel.
Válasz erre
0
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!