„Tűz pusztított Selmecbánya Unesco Világörökség részét képező főterén, melyben 7 épület súlyosan károsodott. A tűz a »Szerelembank« elnevezésű turistalehúzó látványosság területén keletkezett, a rendkívüli értéket képviselő Állami Bányászati levéltár tőszomszédságában. A tűzoltók parancsba kapták utóbbi minden körülmény közötti megvédését, ami hála az égnek sikerült is. Ebben a déli szél is segítségükre volt, így a tűz a téren felfelé, északi irányban indult el.
A »szerelembank« és a vele egybeépült szomszédja rézpléh héjazatú tetővel rendelkezett. Amikor a tartószerkezet megadta magát és a rézlemez fedés beszakadt, akkor a helybéliek óriás i, tüzijáték szerű jelenségről számoltak be. Lángok csaptak ki mindenünnen, így az utca fölött átterjedt a tűz a szomszédos épületekre. Az Eleuzína kulturális központ és a városi zeneiskola zsindely tetejének nem volt esélye. Végül a Berggericht elnevezésű épület, melynek emeletén a mineralógiai tárlat volt látható szintén elkapta a tüzet. Erről tegnap az egyik ott dolgozó geológus azt írta, hogy biztonsági okok miatt már a tűzoltók nem engedték meg az evakuálást. Csak a földszinti időszaki kiállítás anyagát sikerült megmenteni. Két szint födémje átégett és leszakadt. Ugyanitt egy híres antikvárium is székelt, ezt is sikerült evakuálni.