A balszerencsénk nem forgandó, avagy: zsarol-e Orbán?

„Szörnyülködünk, hogy már megint, már megint kilógunk a sorból, megint Magyarország próbál akadályozni egy folyamatot, és nem vesszük észre, hogy Orbán Viktor ebben érzi jól magát. Abban érzi jól magát, ha tengelyt akaszthat, ha konfliktust teremt – persze nem akkorát, amely elsodorhatja őt is –, ha róla beszélnek.

Tudjuk, tudtuk, látjuk, láttuk: a magyar miniszterelnök többre vágyik, mindig is többre vágyott. Akkor is, amikor sima egyetemistaként, még a puha pártállam idején, ellenálló csoportot szervezett, akkor is, amikor immár parlamenti képviselőként egy pénzügyileg megalapozott – értsd: gazdag – csoporttá próbálta erősíteni a hajdani gárdát, és akkor is, amikor már kormányfői álmokat szövögetett. Pontosan felmérte, hogy az a térfél, ahol ő a meccset elkezdte – a liberálisok feliratú mezben – nem kínál neki gólörömet, hát átállt a másik ideológiai oldalra, kitúrva onnan az éppen ott focizókat. 

És nincs ez másként immár sokszoros magyar vezetőként sem: többre vágyik. Világpolitikai tényezőként rajzolja fel magát, és ennek megfelelően alakítja ki lépéseit. Nem elég számára, hogy hazánk biztos, de végső soron marginális tagja legyen az európai, és az atlanti szövetségnek. Olyan potenciált akar kialakítani, amely odaülteti őt a nagyok asztalához, amelyben tényleg és valóságosan próbál nagyobb lenni, mint amilyennek néznek bennünket.”

Nyitókép: MTI/Soós Lajos