Lengyelország a magyar ember számára örök. Bármi történik a két állam hivatalos viszonyában, engem konkrétan nem érdekel

„Láttam egy kis vitát arról, éppen szeretjük-e a lengyeleket, vagy nem szeretjük.

Bocsánat. Azért, mert állami vezetőink momentán nem értenek egyet mindenben, miért ne szerethetnénk a lengyeleket?

Amikor a Szolidaritás ellen uszítottak a kommunista sajtóban, szórták a propagandát, hogy a lengyelek »lusták«, »nem szeretnek dolgozni«, akkor is szerettük őket.

Amikor lengyel menekültet bújtattak a nagyszüleim a padláson a háború idején, nyilván annak is pontos érzelmi oka lehetett.

Amikor apám hazajött Varsóból és Lódzból valami mezőgazdasági konferenciáról 1979-ben, és azt mondta otthon, hogy hamarosan nagy összeomlás várható abban az országban, mert nincs élelmiszer a boltokban, és olyan fokú az oroszok elleni gyűlölet, ami még a magyar látogatónak is feltűnt – akkor is szerettük őket.

Akkor is, amikor 1956-ban ezrével álltak sorban a városaikban, hogy vért juttassanak el a magyar forradalmároknak.

Akkor is szerettem a lengyeleket, amikor Varsóban, Wroclawban, Poznanban, Krakkóban olyan felfoghatatlan barátsággal fogadtak minket, amire szó szerint szavak sem léteznek.

Amikor életem során oly sokszor meghallottam a lengyel szót, vagy odaléptem pár percre, vagy küldtem egy italt nekik, vagy abbahagytam, amit csináltam, és személyesen vittem el őket oda, ahova menni szerettek volna, vagy éppen csak váltottunk néhány szót, mindig őszinte mosollyal, testvéri szeretettel.

Felesleges arról papolni, hogy megváltoztak az idők, mert hogy nem változtak meg.

Lengyelország a magyar ember számára örök. A barátságunk is az. Bármi történik a két állam hivatalos viszonyában, engem konkrétan nem érdekel. Szeretem és szeretni fogom a lengyeleket, mert nagyon sok lengyelt ismerek, rengeteg emlék fűz össze bennünket. Rendkívül sértőnek tartom, ha valaki túlbeszéli a családi kötődést, és új ismeretekkel jelentkezik, amelyek talán igazak, talán nem, de ahhoz nem elegendőek, hogy Lengyelországot egy percre is eltemessük magunkban. Hát, én soha nem fogom.

Mindenki, aki aktuálpolitikai, szigorúan ideiglenes érdekek miatt elfeledkezik minderről, aki felül néhány rossz mondatnak, ami innen is, onnan is érkezik, nem jól szolgálja ezt a régi-régi köteléket. Lengyel ügyekben soha nem mérlegelünk, hanem odaállunk melléjük. Ahogyan ők is. Ha nem állhatunk nyíltan melléjük, mert mondjuk, diktatúra tombol, akkor hallgatunk. de elárulni, támadni őket soha nem szabad. Nekünk ugyanis nem Németország és nem Oroszország a barátunk, hanem Lengyelország. Aki ezt nem érti, annak nagyon sok mindent meg kell még tanulnia önmagáról és másokról.

Éljen, Lengyelország! Éljen a lengyel-magyar barátság!”

Nyitókép: Szentesi Zöldi László Facebook-oldala