„Egy évvel a háború kezdete után még mindig gyakran merül fel az a kérdés, mi lehetett az oroszok terve, és szintén sokszor hallhatjuk erre azt a választ – szakértőktől is -, hogy a Kremlben arra számítottak, az ukránok virágesővel, plüssmackókkal, sóval és kenyérrel fogadják majd a bevonuló orosz katonákat. Mivel nem így lett, könnyen úgy tűnhetett, hogy az oroszok teljesen inkompetens módon álltak a háborúhoz, és elbizakodottságuk miatt vágtak bele egy olyan elhúzódó harcba, amire nem voltak felkészülve. A kép azonban jóval árnyaltabb.
Miközben a háború első napjaiban a nyugati, és vele a magyar fősodor is gyakorlatilag kérdés nélkül továbbította az egyöntetű ukrán ellenállásról és az orosz kudarcokról szóló tudósításokat, az egyébként ukrán részről teljesen érthető lelkesítő propaganda felszíne – és sajnos a nemzetközi média érzékelési szintje – alatt egyre gyakrabban merül fel az a kérdés, mi is történt valójában a ezekben a napokban, mi vezetett ahhoz, hogy Ukrajna 1991-es területének nagyjából ötöde ma is orosz ellenőrzés alatt van.
Mert amíg a sajtó Kijev szellemével, a melegebb éghajlatra küldött orosz hadihajóval, a befőttes üveggel leszedett drónnal és a traktorral ellopott tankkal volt tele, az oroszok Ukrajna déli részén egy nap alatt 28 ezer négyzetkilométernyi területet foglaltak el szinte harc nélkül, és néhány nap alatt elérték nyugat felől Mariupol városát, eldöntve ezzel a Donbassz legnagyobb, akkor még ukrán kézen lévő városának sorsát.”
Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Kozlov