Bayer, Kocsis és az antifa-pánik

2023. március 07. 11:09

A rendőrség és az ügyészség is elhamarkodottnak tűnő módon keverte bele a Szikrát az ügybe.

2023. március 07. 11:09
null
Kiss Soma Ábrahám
Mérce.hu

„Egyre több jel utal arra, hogy a Fővárosi Ügyészség súlyos hibát vétett, amikor február 11-én egy magyar nő letartóztatását kérte, azzal gyanúsítva őt, hogy egyike volt a viperás támadások elkövetőinek. Miközben D. K. már szabadlábon tisztázhatja magát és a szélsőjobboldali – részben a Fideszhez kötődő – médiák által indított lejáratókampány még tart, Kocsis Máté a külföldi támadókkal való állítólagos kapcsolatra hivatkozva a titkosszolgálatok bevetését helyezte kilátásba politikai ellenfelével szemben. A kormányzati és szélsőjobbos lejáratókampány azt is megmutatja, hogy a hatóságok milyen könnyen válhatnak a – jelen esetben baloldali – ellenfelek ellen indított támadások eszközeivé. 

A február 11-ei, kitörés napi szélsőjobboldali rendezvénysorozathoz köthetően több, feltételezhetően antifasiszta indíttatású támadás történt Budapesten, melyeket a gyanú szerint a fővárosba látogató külföldi aktivisták követtek el. A támadások nagyrészt a magyarországi szélsőjobboldali szubkultúra ismert figurái (kisebb részben egyelőre legalábbis azonosítatlan lengyel állampolgárok) ellen irányultak, a kormány és holdudvara pedig nem volt rest kihasználni az alkalmat arra, hogy a baloldal elleni morális pánikot gerjesszen.

Ennek keretében a főváros lakosságát terrorizáló, veszélyes antifa-különítményeket vizionálva, egyszersmind hatósági intézkedéseket sürgetve, nem utolsósorban összemosva az erőszakos cselekedetek elkövetőit a magyarországi baloldal egyes intézményeivel.

A NER vádaskodásai mellett pedig kifejezetten aggasztó, hogy az állami szervek – rendőrség, ügyészség – is elhamarkodottnak tűnő módon keverte bele a Szikrát és más baloldali szervezeteket az ügybe, ezzel komoly muníciót szolgáltatva a kormánypártoknak és más szélsőjobboldali szervezeteknek.”

Nyitókép: Képernyőfotó

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MaBaker
2023. március 08. 16:49
Ilyenkor ismerszik meg a hithű komcsi! Ezekkel a Kissoma Ábrahám-félékkel kell igazán vigyázni!
zsolti123
2023. március 08. 03:41
Ezt is már epedve vártuk , "jámbor" biblia: Marxista kiadvány jelent meg hazánkban német baloldali háttértámogatással https://magyarnemzet.hu/belfold/2023/03/marxista-kiadvany-magyarorszagon-a-nemet-baloldalhoz-kotodo-szervezet-tamogatasaval-kozelet-iskolaja-felszabaditas-pedagogiaja-rosa-luxemburg-stiftung Ki más, mint Pikó András önkormányzatának munkatársa szerkesztette
zsolti123
2023. március 08. 03:36
"A kormánypártok, és immár a kormány anti-antifasiszta szólamait ugyanakkor nehéz másképp értelmezni, mint egy központilag előkészített és koordinált kampány nyitányát, amihez már csak casus bellire volt szükség" Ó, de szép...már alig vártuk ezeket a terroristákat és véres veréseket, hogy megnyithassuk a terrorizmus elleni kampányt...
zsolti123
2023. március 08. 03:22
"A Hatóság az antifasiszta indíttatású erőszakot – látványosan másképp kezeli, mint a fasiszta, szélsőjobboldali cselekedeteket." Azt a kurva...Hogyan kreál a "jámbor" szikrázó mérce a békés lengyel túristákból "fasiszta, szélsőjobboldali cselekedeteket."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!