Kell a közösség, kell a közös élmény, kell egy csapat

Két vak srác. Egy vidám fiatal társaság tagjaként. Együtt mennek ki, egymással viccelődve a magyar–észt meccsre. Azt hiszem, egyszerre lepődök és rendülök meg, ahogy szóba elegyedek velük és megtudom ezt róluk, miközben együtt tartunk a zsúfolt metrón a Puskás felé.

Mit foghat fel egy futballmeccsből egy vak ember? Miért megy ki a találkozóra? Ha egy pillanatra becsukjuk a szemünket egy nagy stadion mérkőzés alatti hangorkánjában, talán valamit átérezhetünk belőle. A közösség erejét. Egy közös élmény átélésének felemelő érzését.

A stadion. Piros-fehér-zöld fényekben tornyosul fölénk, elfárad az ember, mire megkerüli.

az idősektől a kicsikig, a kocaszurkolóktól a komplett iskolai vagy focisulis osztályokig, sokan egyenmezben, mások egyéni, önkifejező szerelésekben.

Több mint negyvenezer ember. Egy Észtország elleni barátságos meccsen. Pont húsz éve, 2003-ban szám szerint 457 (négyszázötvenhét) nézője volt az első magyar–észt mérkőzésnek idehaza a korábbi, akkor már rég megkopott Fradi-stadionban.

Most, húsz évvel később majdnem százszor annyian mentek ki az egyébként nyilván nem futballtörténeti eseményre,

Előzetesen reménykedtünk, hogy új siker és nem csalódás lesz a bolgár meccs kifutása is. Mert megérdemli a csapat, megérdemli Rossi – és nem utolsósorban megérdemlik a magyarok, mindannyian. És meg is kaptuk, a hétfői parádés győzelemmel, s még inkább az élvezetes meccsjelenetekkel, megmozdulásokkal.

A bolgár meccs góljai

Távol álljon tőlem, hogy a tömegek dicséretéről, az összegyűlt embermassza együtt dübörgéséről zengjek itt ódákat. Egyrészt kellemetlen történelmi konnotációkat ébresztene egy ilyen hozsannázás, másrészt a magyar társadalom, benne e sorok írója, jellemzően individualista,

Ezért vetette ki a magyar néplélek mind a nácizmust, mind a kommunizmust magából, anélkül, hogy valaha is mélyen és tömegesen a hívévé vált volna.

A valódi magyar karakter a jég hátán is megélő, egyéni erőfeszítéseiből előrejutó ember – rossz időkben a túlélésért küzdve, jobb időkben a gyarapodásért kepesztve, szinte mindig egyéni utakat keresve. Csak a rendszerváltás óta eltelt egyharmad évszázad során mindegyik időszakra volt példa, és nem is egyszer.

Csakhogy, csakhogy: a totális individualizmusra sem épülhet egészséges társadalom. Kellenek a közösségek, a közös élmények, kellene a több közbizalom,

A futball természetesen egy ilyen közeg, és a válogatott 2016-os Eb-szereplése óta már több hullámban átélhettük újra azt a közösségi fociélményt, ami a dél- és nyugat-európai országok vagy épp Latin-Amerika népeinek folyamatos betevő falat. És mi sem tudunk jóllakni vele. Ezért is megy ki negyvenezer ember egy magyar–észt barátságosra, meg több mint hatvanezren a bolgár meccsre.

És köztük sok-sok ezer kisgyerek és kamasz, fiúk és lányok egyaránt, ami az egyik legjobb fejlemény ebben az egészben. A meccsen a kölykök teljes lelkesedéssel, teli torokból buzdították a nemzeti csapatot. És milyen különleges is volt a tavalyi magyar–angol meccs, ahol szinte kizárólag gyerekek tízezrei éltették és ünnepelték a válogatottat!

A tavalyi Nemzetek Ligája-menetelés idején

Így születik a következő hetven év legendája, ebből épül be az egészséges közösségi és nemzeti tudat az újabb fiatal nemzedékbe, és ez így van jól.

Fotó: MTI