Az EU olyan egyezményt kötött, mint egy nagy katonai háború vesztese

Egyre nagyobb hullámokat ver az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti vámmegállapodás, amelyből egyértelmű, hogy utóbbi jött ki nyertesen. Sebestyén Géza elemzése.

Hitlerrel valóban nem lehetett kiegyezni. Ám az ebből levezetett Putyin-párhuzam hamis.
„Putyinnal kiegyezni? Hitlerrel sem lehetett! – ez a rövid summázata azoknak a reakcióknak, amiket akkor kapunk, ha próbáljuk elmagyarázni egy háborúpárti ismerősünknek, hogy a sok-sok további halált elkerülendő, tűzszünetre volna szükség, ezt követően pedig mégiscsak tárgyalásokat kellene folytatni Putyinnal, és kiegyezni vele.
Ilyenkor jönnek azzal, hogy Putyin egy beteg állat, maga a sátán stb. és hogy nem, vele nincs semmiféle alku! Meg azzal, hogy a második világháború idején is sokan voltak (például Neville Chamberlain angol miniszterelnök), akik a kiegyezést, az engedmények politikáját forszírozták Hitlerrel szemben, s lám, a történelem megmutatta, hogy ez mekkora tévedés volt, illetve lett volna, ha megvalósul. Merthogy Hitlerrel szembe kellett szállni, le kellett győzni őt. (Ami sikerült is.)
Ez valóban így van: Hitlerrel valóban nem lehetett kiegyezni. Ám az ebből levezetett Putyin-párhuzam hamis. És nem a két vezető emberi kvalitásai közötti különbség miatt. Persze lehet, hogy ezért is, de nem kívánok belemenni Putyin személyes megítélésének parttalan vitájába. Ez ugyanis olyan szinten emocionálissá vált, hogy a racionális érvelések leperegnek még értelmesnek vélt emberekről is. A világot a jó versus rossz dichotómiájára egyszerűsítő agymosás (a médián keresztül) abszolút sikeresnek bizonyult. Ha az ember árnyalni próbálja a képet, vizsgálni a szempontokat vagy egyszerűen csak nem elégszik meg – az egyébként semmit meg nem oldó – »őrült és gonosz Putyin« narratívával és ennek papagájszerű ismételgetésével, akkor rögtön oroszbarátnak, putyinistának bélyegzik. És a szellem kényelmét ennyire feladni nem akarókkal, a valóság iránt ennyire érdektelenekkel hatástalan és reménytelen bármilyen józan párbeszéd.”
Nyitókép: MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Mecel