Az új államfő, Novák Katalin beiktatásakor férje, Veres István a Mandinernek adott interjújában jelezte, hogy nem tervezi átvenni elődje feladatait, a továbbiakban is számítanak Herczegh munkájára. S mivel a családok ügye eleve testhezállóbb feladat annak a Novák Katalinnak a számára, aki családokért felelős tárca nélküli miniszterből lett köztársasági elnök, Veresnek amúgy sem teremhet különösebb babér e téren.
A first gentleman egészen mostanáig jobbára árnyékban maradt. Azt lehetett róla tudni, hogy a hozzá szakmailag közelebb álló pénzügyi területen kíván tevékenykedni, a gyerekek és a fiatalok pénzügyi tudatosságát segítve. Bár a felesége kinevezése óta eltelt bő fél évben ez az elképzelés még nem nyert formát, a minap valami egészen mással sikerült magára vonnia a szélesebb nyilvánosság figyelmét. Szentendrén – 164 társával együtt – katonai esküt tett, miután részt vett egy rövid, 40 napos kiképzésen. Ő azonban, a többséggel ellentétben, nem közkatonaként, hanem mindjárt főtisztként, alezredesi rangban lépett a hadsereg kötelékébe.”