Nehéz ízléstelenebb fotót meccs elé kiposztolni, mint amit Orbán Viktornak sikerült

2023. március 28. 08:21

Még az adventben is hadműveletet lát.

2023. március 28. 08:21
null
Haász János
Telex

„Orbán Viktor szívesen szabadjára engedi a mélyen mindannyiunkban – de legalábbis a hozzám hasonlóan futballmeccsekre járó honfi- és sorstársaimban – benne élő trollt, ha fociról van szó. Elég talán csak a tavaly őszi nagy-magyarországos szurkolói sáljának esetére gondolni.

A mai, bolgárok elleni Európai-bajnoki selejtező előtt azonban a megszokott színvonalhoz képest is nagy szintugrást sikerült a miniszterelnöknek vagy a kommunikációs csapatának bemutatnia. Ezt a fotót sikerült ugyanis kiposztolniuk:

Indul az európai hadjárat

– igen, ezt sikerült kiírnia a legendásan, Holdról, Marsról, de még a Pataky Attila által otthonos terepként kezelt Szíriuszról is jól láthatóan békepárti miniszterelnöknek.

Akkor, amikor Európában, ráadásul a szomszédunkban, egy magyarok lakta országban háború dúl. Azért, mert azt a független államot, Ukrajnát megtámadta egy másik állam, az az Oroszországgal, amellyel a magyar kormány láthatóan jó barátságot ápol, annyira, hogy például a nemzetközi elfogatóparancs ellenére sem tartóztatnánk le Putyint. És annyira, hogy a békepártiság is sokszor Moszkva támogatásának tűnik, amikor például azt sulykoljuk, hogy a háború véget érne, és eljönne a béke, ha például a Nyugat nem segítené többé Ukrajnát.

Szóval háborús időben sikerült európai hadjáratoznia a békepárti miniszterelnöknek. Bunkóság? Figyelmetlenség? Szándékos médiahekk? Vagy egyszerűen csak nehéz a békepártiságot megjátszani annak a politikusnak, aki még az adventben is csak hadműveletet lát, és Brüsszelbe is csak csatázni tud menni, nem tárgyalni? Ki tudja. Kremlinológusnak kellene lennünk, de legalább Török Gáboroknak még ahhoz is, hogy tippelni merjünk. Szóval tippelgetés ellen inkább csak arra gondolunk, még mennyivel ízlésesebb lett volna ezt a poszt, ha mondjuk Ukrajna lenne az ellenfelünk.”

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 184 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2023. június 22. 09:00
Nagyon boldog ország a mienk, ha a kormányfője ellen ilyen "sarkalatos" kritikákat tudnak elmondani. Mert amúgy minden más jó! (Szerintem is)
Zolotarjov
2023. június 20. 22:49
Na ugye..
Lajoss
2023. május 28. 08:33
Egy felcsúti paraszt..
Kamcsatka5
2023. május 27. 08:52
Szégyelni kéne magad, mocskos belga tapló!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!