Közeledik a karácsony, Pikó András megduplázta a fizetését
De a polgármester a helyetteseire is gondolt.
Nemzeti ünnepünkről a Népszava is megemlékezett. Olyan népszavásan.
„Nemzeti ünnepünkről a Népszava is megemlékezett. Olyan népszavásan, persze. Kácsor Zsolt, az Ünnep után című írás szerzője nehezményezte, hogy a március 15-i ünnepen szónokló politikusok ezúttal is elmulasztották megemlíteni azt a tényt: a forradalom kitörése után néhány nappal zsidóellenes demonstráció zajlott le Pesten. »A nép, az istenadta, erősen hiányolta a 15-i megmozdulás mozzanatai közül a szokásos zsidóverést« – írja Kácsor, aki azt is hozzáteszi, hogy a mai szónokok alighanem tudatosan hallgatnak erről, pedig hát a forradalmi összképhez ez is hozzátartozna. »A melldöngető magyarkodásba nemigen fér bele, hogy a korabeli magyar nemzetőrök voltak kedvesek antiszemitának lenni« – tájékoztat a szerző. (Aki valószínűleg maga is tudja, hogy 1848–49-ben a hazai zsidóság lelkes buzgalommal támogatta a forradalmat, sőt fegyvert is fogott a szabadságharcban Kossuth Lajos oldalán.)
Nem kezdek itt most kutakodni (nem is az én tisztem), hogy volt-e, s ha igen, milyen méretű zsidóellenes megmozdulás (az egyébként akkor német többségű) Pest-Budán, csupán azon merengek, vajon milyen lelkivilága lehet egy ilyen tollforgató provokátornak, akinek mindössze ez marad meg a magyarság egyik legszentebb ünnepéről. Milyen lehet ilyen pszichével élni?”
Fotó: MTI Fotó: Soós Lajos