A baloldal most a Horn sétányon keresi a példaképeit

„Egy ember megítélése a halála után tisztul le, ezért sem szerencsés élőkről elnevezni (ld. a százhalombattai Kiss László Uszoda esetét). Amíg élünk, követhetünk el bűnöket, de jóvá is tehetjük azokat. Jézus példabeszédében az utolsó órában munkába álló szőlőműves ugyanúgy egy dénárt kap, mint a reggel óta szolgáló. Nagy Imre sok gazság részese volt, aktív szereplője egy huszadik századi diktatórikus rendszer bevezetésének, de mártírhalálával, a forradalom elárulásának megtagadásával feliratkozott a jók közé.

Kérdés, vajon Horn Gyula beállt-e az utolsó órában szőlőmunkásnak?

A sétány-pártiak győzzenek meg erről minket, mert az kevés a megbecsüléshez, hogy az MSZP-nek választást nyert, majd az SZDSZ-t beemelte a hatalomba. Ez is inkább a bűneit szaporítja. Még bocsánatkérésre sem futotta, helyette a »pufajkás voltam, na és«-re tellett. Sárdobálás, gyűlölködés és kioktatás helyett szívesen olvasnánk egy érvekkel alátámasztott listát arról, mit is tett Horn, amiért méltó a megemlékezésre, és ami eltörli, felülírja a korábbi cselekedeteit.

De ha már a szocialisták kétségbeesetten keresnek egy példaképet, akit felmutathatnának, hogy végre legyen nekik is egy hősük az elmúlt ötven évből, akkor hadd javasoljam Pozsgay Imrét, aki éppen úgy – talán jobban is – jelen volt a pártállam lebontásánál, segített a vértelen átmenet levezénylésében, rádiós bejelentése ’56 átértékeléséről a rendszerváltás szimbolikus pillanatának tekinthető, és legalább nem lőtt korábban a forradalmárokra.”

Nyitókép: Facebook

***