Elkövettem azt a hibát, hogy március 15-e másnapján belenéztem az otthoni hírekbe.
„Mongóliában járok. A végtelen sztyeppék földjén, ahol megszületett az idő és a múlt – a mi múltunk is. Mozdíthatatlan csöndek mindenütt. Csak itt hallható, ahogy a némaság kikacagja a talmi zajt.
A táj valamiképpen visszaköszön a benne élők lelkében, tekintetében. Nehéz eldönteni, vajon a mi tekintetünkben Pannónia szelíd lankái vagy Hunnia vad pusztái köszönnek-e inkább vissza. Vagy Erdély zord hegyei s a meghajolni képtelen, szálegyenes fenyők. A mongol táj végtelen. Végtelen, széljárta sztyeppe. S ha belenézel egy mongol szemébe, derűt találsz majd – és ezer, soha ki nem fürkészhető titkot.
Hogy is írja Kosztolányi?
»Csak egy maradt meg, ami közös minden emberben: a mese. A sárkányok és a tündérek mindnyájunkban egyformán bennünk élnek. Ha mélyebben magunkba nézünk, a sárkány ott bent sokkal valóságosabb, mint a repülőgép. Ha a repülőgépek egyszerre mind elpusztulnának, a következő nemzedéknek talán már nem is volna semmi képzete a repülőgépről. De sárkányok mindig lesznek, amíg emberek élnek a földön.«
A legutolsó hely ezen a nyomorult földön, ahol ez még eleven igazság: Mongólia.
Mongóliában járok.
Itt ért az ünnep. Elkövettem azt a hibát, hogy március 15-e másnapján belenéztem az otthoni hírekbe. Soha ne tégy ilyet, ha normális országban jársz, ha sárkányok földjén jársz, ha ott jársz, ahol még csak férfiak vannak és nők vannak. Én megtettem. S belebotlottam Kim Lane Scheppele nevébe. Ó, bár ne tettem volna„ A végtelenség kitágította tudatom az örökkévalóságból hirtelen visszahúzódott a szánalmas jelenidejűség csigaházába, ahonnét soha nem látszik semmi más, mint az orrod előtt lévő másodperc s az őt ringató, lelegelhető fűszál.
Kim Lane Scheppele perspektívája a végtelen mongol pusztán – a szürrealizmus megtestesülése.”
***
Nyitókép: Földházi Árpád
A mongol kutató úgy véli, az eredmények fontosak lesznek a mongolok, az európai hunok, a magyarok ősei, valamint a mai mongolok közötti genetikai kapcsolat és rokonság meghatározásában.
Tavaly tavasz óta, Magyar Péter indulása óta most először van bennem lángoló indulat egy „óellenzéki” ellen.
Hiába játszod az előkelő idegent, szügyig benne vagytok.
Csöndben jelezném ennek a Vályi István nevezetű nagyhangú, hivatásos autókipróbáló embernek, hogy jól láthatóan oly magas neki a napi közélet és a nagypolitika világa, mint hangyának a katedrális.
Érdemes figyelmesen elolvasni Kohán Mátyás írását erről a Káncz nevű hazaáruló, eltakarítandó gazemberről.
Szeretném bátorítani, hogy legyen még legalább 38 újabb hazugsága a hátralévő hónapokban is.
Az orosz külügyminiszter határozott választ ígért az esetleges „provokációra”.
