Elkövettem azt a hibát, hogy március 15-e másnapján belenéztem az otthoni hírekbe.
„Mongóliában járok. A végtelen sztyeppék földjén, ahol megszületett az idő és a múlt – a mi múltunk is. Mozdíthatatlan csöndek mindenütt. Csak itt hallható, ahogy a némaság kikacagja a talmi zajt.
A táj valamiképpen visszaköszön a benne élők lelkében, tekintetében. Nehéz eldönteni, vajon a mi tekintetünkben Pannónia szelíd lankái vagy Hunnia vad pusztái köszönnek-e inkább vissza. Vagy Erdély zord hegyei s a meghajolni képtelen, szálegyenes fenyők. A mongol táj végtelen. Végtelen, széljárta sztyeppe. S ha belenézel egy mongol szemébe, derűt találsz majd – és ezer, soha ki nem fürkészhető titkot.
Hogy is írja Kosztolányi?
»Csak egy maradt meg, ami közös minden emberben: a mese. A sárkányok és a tündérek mindnyájunkban egyformán bennünk élnek. Ha mélyebben magunkba nézünk, a sárkány ott bent sokkal valóságosabb, mint a repülőgép. Ha a repülőgépek egyszerre mind elpusztulnának, a következő nemzedéknek talán már nem is volna semmi képzete a repülőgépről. De sárkányok mindig lesznek, amíg emberek élnek a földön.«
A legutolsó hely ezen a nyomorult földön, ahol ez még eleven igazság: Mongólia.
Mongóliában járok.
Itt ért az ünnep. Elkövettem azt a hibát, hogy március 15-e másnapján belenéztem az otthoni hírekbe. Soha ne tégy ilyet, ha normális országban jársz, ha sárkányok földjén jársz, ha ott jársz, ahol még csak férfiak vannak és nők vannak. Én megtettem. S belebotlottam Kim Lane Scheppele nevébe. Ó, bár ne tettem volna„ A végtelenség kitágította tudatom az örökkévalóságból hirtelen visszahúzódott a szánalmas jelenidejűség csigaházába, ahonnét soha nem látszik semmi más, mint az orrod előtt lévő másodperc s az őt ringató, lelegelhető fűszál.
Kim Lane Scheppele perspektívája a végtelen mongol pusztán – a szürrealizmus megtestesülése.”
***
Nyitókép: Földházi Árpád
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Magyar és mongol tudósok eredtek Aba Sámuel királyunk őseinek a nyomába, és az izgalmas kutatás egészen az ázsiai és európai hunokig vezetett. Idén az ásatások újabb fejezete zárult le.
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
A jelölt személyéről szombaton döntött a szombathelyi Fidesz.
Illusztrációt mondjuk nem is keresett a bejegyzéshez.
