Hol van a családvédelem és a gyermekvédelem, ha nem zavarja Orbánt az ukrán gyerekek elrablása?

2023. március 20. 09:02

A propaganda a hamis „családvédelemmel” próbálja igazolni a fasiszta rendszer „keresztény” jellegét.

2023. március 20. 09:02
null
Bartus László
Bartus László
Amerikai Népszava

„Mióta a hágai Nemzetközi Bíróság háborús bűnök miatt elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen, azóta hivatalosan is megerősített tény, hogy Oroszország háborús bűnöket követ el, Putyin pedig háborús bűnös. Az elfogatóparancs azt jelenti, hogy a Nemzetközi Bíróság elegendő bizonyítékkal rendelkezik ennek kimondásához. Orbán most már azzal dicsekedhet, hogy egy háborús bűnös országgal tart szoros gazdasági és politikai kapcsolatot, annak érdekeit védi az Európai Unióban és a NATO-ban. Putyin személyében pedig egy háborús bűnössel barátkozik.

Ukrajnában Putyin és az orosz hadsereg tömeggyilkosságokat hajtott végre, ezért a Nemzetközi Bíróság által körözött személyek száma és a vádiratok vastagsága is nőni fog. Putyint, és az egyik fő munkatársát, a »gyermekjogokért« felelős Maria Lvova-Belovát, több mint 16 ezer ukrán kisgyerek elrablása, Oroszországba hurcolása és átnevelő táborokban való átprogramozása miatt vádolja a Nemzetközi Bíróság háborús bűnök ekövetésével, s ez a vádirat minden bizonnyal még bővülni fog.

Ez azonban felveti az Orbán-rezsim morális felelősségét más szempontból is. A magyarok emlékezhetnének a törökökre, akik magyar gyerekeket raboltak el, és nevelték át őket janicsárokká. Ez a sors vár az elrabolt ukrán gyerekekre is, akikből fanatikus orosz »hazafiakat«, kémeket, katonákat, bevethető harcosokat nevelnek, akiket leginkább majd saját hazájuk, Ukrajna ellen vetnek be. Az elrabolt gyerekek családjainak, szüleinek fájdalma elmondhatatlan. Ez a civil lakossággal szemben elkövethető legnagyobb háborús bűnök egyike (nem, mintha a többit is nem követnék el).

Az orbáni-goebbelsi propaganda a »családvédelem« és »gyermekvédelem« hamis jelszavával próbálja igazolni a hazugságra épülő fasiszta és kleptokrata rendszer »keresztény« jellegét. De az ukrán családok és gyerekek ellen elkövetett háborús bűnök nem érik el az Orbán-rezsim »családvédelmi« és »gyermekvédelmi« ingereit és reflexeit. Nem halljuk Novák-Balog Katalin szózatait a családok és a gyerekek védelméről, még a részvétnyilvánítás szintjén sem. Miért is hallanánk, ha Novák az orosz titkosszolgálat által szervezett és pénzelt Családok Világkongresszusa (WCF) prominense?

Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a »családvédelem« és a »gyermekvédelem« a kirekesztő homofób gyűlöletpropaganda fedőneve. A »családvédelem« azt jelenti, hogy csak férfiak és nők alkothatnak családot, a »gyermekvédelem« pedig azt jelenti, hogy a homoszexualitást a pedofíliával azonosítják, és elzárnak minden segítséget, támogatást, megértést és befogadást azoktól a gyerekektől, akik a biológiai testüktől eltérő nemi identitással rendelkeznek vagy azonos neműekhez vonzódnak, a melegek elleni gyűlöletkampányt pedig politikai célokra használják fel.”

Nyitókép: Bartus László Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kivűlálló
2023. március 21. 10:54
Egyetlen ukrán gyerek sem volt elrabolva te marha Burkus! Ez csak a féregrágta fajtád képzeletbeli szüleménye! Azok a gyerekek akik az oroszoknál kötöttek ki, eleve árvák voltak, befogadták őket! Van aki a szüleivel együtt MENEKÜLT az ukránok elől Oroszországba! Egyébként sem tudom, hogy hová kellett volna menniük..?! Az ukránok karjaiba a biztos halálba? Igaz, a magad fajta mocskos, moslékosképű kommunistáknak mit sem számít az ember élet (így a gyerekeké sem, lásd: Ukrán proxi háború amit az USA csinál és az ukránok vérének árán!
Vad Virág
2023. március 21. 04:35
Most tényleg felszaladt a vérnyomásom! Mandika!
Jules
2023. március 20. 21:56
Gratulálok bartus doktor v nem. Fantasztikus an óriási elmére vall az eszmefuttatása. Maga azért van h mi jól odairjuk a magunkét. A kormány embere! Tudatosan senki nem lehet ennyire egyszerűen hülye. Csak igy tovább
BettyBlue
2023. március 20. 20:29
És mi ebben az újdonság? Igaza van, de hát ettől nem lettünk okosabbak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!