A magyar nép most veszített el mindent: a lelkét

„200 éve nem volt ekkora gyalázat, a magyar nép most veszített el mindent: a lelkét. Talpra magyar, írta Petőfi Sándor. Nemzeti dalnak nevezte el. A Nemzet dalának. A szabadsággal és szabadságszeretettel azonosította a népét. 25 évesen halt meg ez a lánglelkű költő a magyar szabadságért. Halála teljesen hiábavaló volt. Mert amiért ő az életét adta, azt odaajándékozta a magyar nép. Ez a nép annyira hitvány lett, hogy engedi meggyalázni Petőfi szülőházát, s egy életét feláldozó hős, zseni, a magyar szabadság költőjének emlékét. Ez a nemzet nem méltó többé erre a versre. Ez a vers többé nem a nemzet dala.

Szégyellje magát ez a nép, de nagyon. Leginkább azért, mert olyan közömbös, lélektelen és embertelen lett, hogy fel sem fogja, milyen történelmi gyalázat, milyen becstelenség történik e napon. Nem méltóak többé Petőfihez. Olvassák el ezt a verset, hogy valaha ilyen volt ez a nép, ilyenek voltak az elődei, az ősei, akik ma szolgaföldben nyugszanak. Kivéve Petőfit, mert ez a nép annyira elsatnyult, olyan ocsmány módon és bután viselkedett, hogy még azt a földet is elveszítette, ahol ő meghalt a magyar szabadságért. Már nem is magyar az a föld.

S ez a nép nem tanul, hanem tovább romlik, butul. Nem ismernek fel, nem ismernek be semmit. Ez is éppen olyan gyalázat miatt következett be, mint ami ma megesett. Ez a nép ma elveszített mindent. s nem tud róla. Észre sem veszi. Azt gondolja, nem tehet róla. Nem rajta múlott. Nem ő az oka. Mindig mindennek mások az okai. Soha nem ismeri fel, hogy ezekért fizet súlyos árat. Fel sem fogja, hogy egykor ilyenek voltak az elődei. Petőfi Sándor ezt komolyan gondolta. meg is tette. A szabadságharc megbukott, de az újabb keresztény kurzusig, Magyarország felvirágzott.”

Nyitókép: Wikipedia