Tarjányi Péter: A minőségi fegyverekkel ellátott ukrán haderő meg tudja semmisíteni az orosz hadsereget

2023. február 15. 21:23

A szakértő szerint kibékíthetetlen ellentét alakult ki a háborúban álló országok között. 

2023. február 15. 21:23
null

Egyik fél sem akar sem politikailag, sem katonailag, sem társadalmilag engedni, ezért is nehéz tárgyalóasztalhoz ültetni Oroszországot és Ukrajnát – mondta el Tarjányi Péter az Indexnek. A biztonságpolitikai szakértő a Frontvonali adásában az oroszok mozgósítási képességeit, az ukrán elnök brüsszeli látogatását és az unió háborúhoz való viszonyulását is elemezte

„A minőségi fegyverekkel ellátott, katonai szaktudásban jobban működő ukrán haderő képes egy nagyobb létszámú, felduzzasztott orosz haderőt legyőzni és megsemmisíteni” – mondta Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő. Hozzátette, Oroszországnak még mindig vannak olyan tartalékai, ahonnan 3-400 ezer főt, fiatalokat, férfiakat mozgósítani tud. Ugyanakkor a tudás és a felszerelés adta különbségek meghatározók lehetnek a harcok kimenetelét illetően.

Az orosz külügyminiszter-helyettes, Szergej Versinyin kijelentésére, hogy Oroszország kész előfeltételek nélkül tárgyalni Ukrajnával, a biztonságpolitikai szakértő azt mondta, a felek közötti kommunikáció a bucsai mészárlás után rekedt meg,

kibékíthetetlen ellentét alakult ki a háborúban álló országok között. 

Úgy látja, hogy a béketárgyalások velejárója a tűzszünet, amelyet jelenleg egyik fél sem akar. Ukrajna nem akarja, hogy Oroszország a tárgyalások alatt felerősítse hadseregét, ahogy az oroszok sem akarják, hogy a tűzszünettel járó egyeztetések alatt Ukrajnába olyan további eszközök érkezzenek, amelyekkel dinamikusan hadműveleti szintű áttörést tud végrehajtani az ukrán hadsereg. 

Nyitókép: YouTube

Összesen 254 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szalard
2023. február 17. 13:07
Utána meg Oroszország atomrakétákkal megsemmisíti ukrajnát.
kamasuka
2023. február 17. 11:05
Nesze neked gyenge oroszok (30 perc után tűnik fel az első heli ...): https://www.youtube.com/watch?v=LozKFPcPmNE
Picnic Niki
2023. február 16. 20:00
Sztem a háborút az nyeri, aki élőerőben, anyagilag, stb tovább bírja. Nyugati fegyverek hiába korszerűbbek, ha az ukrán katonáknak a képzettsége messze elmarad a kívánatostól, hiszen nem nagyon van idejük alaposabb gyakorlatot szerezniük, az "iskolapadból" egyenest a frontra kell menniük
Reszelő Aladár
2023. február 16. 13:54
Szeintem az orosz hadsereget nem lehet megsemmisíteni, még a támadó részét sem. Leginkább azért, mert képesek újratermelni magukat és alighanem a vártnál nagyobb mértékben. Ugyanakkor Ukrajana egyre inkább csak a külföldi fegyversegélyekre támaszkodhat, ami a donorok hangulatától is függ, akik pedig egyre inkább csak a költségeket látják a dologban és lassan egyedül a morál az, ami a háború folytatása mellett tartja őket. Putyintól fog jönni az első átfogó békeajánlat, egy olyan, amit a nyugati donorok lakossága is elfogadhatónak tart. Lesz benne szó békéről, hogy nem kell tobb ukránnak meghalni és megint olcsó lesz a gáz, a benzin és kb minden ami onnan ered. És akkor egyszercsak az ukrán állam területi épsége és a morál áll szemben majd a nyugat jólétével. Aki a háborút támogatja továbbra, az a vérontást is támogatja majd. Ezt fogják majd tudatosítani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!