Hiába az uniós csúcs, Kijev továbbra is fényévekre áll a tagságtól

Írta: Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője

Miután Ukrajna tavaly nyáron hivatalosan megkapta Brüsszeltől a tagjelölti státuszt, számos, az európai reálpolitikában jártas szereplő arra hívta fel a figyelmet, hogy dacára annak, hogy az ukrán politikai vezetés már két éven belül megvalósíthatónak látja Kijev uniós csatlakozását, a jelenlegi – és egyben a közelmúltbeli – ukrán állapotok ismeretében az efféle ambíciók sokkal inkább a vágyvezérelt képzelet, mintsem a rideg tényeken alapuló kalkulációk szüleményei.

Nem meglepő módon, a múlt héten, pénteken Kijevben megrendezett EU-csúcs jelentőségét az Ukrajna irányába indokolatlan módon elfogultságot tápláló – s egyúttal a háború fenntartásában érdekelt - nyugati politikusok és véleményvezérek épp az efféle, Ukrajna gyors csatlakozásának folyamatával összefüggésben higgadtságra intő vélemények tudatában próbálták keretezni.

Példának okáért Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a csúcsot követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Európai Unió teljes szélességgel kiáll Ukrajna mellett a háborúban, majd közölte, hogy „Ukrajna egyenlő az EU-val, az EU pedig Ukrajnával”. Emellett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szintén igyekezett megfelelni a nemzetközi establishment elvárásainak, amikor a csúcsot követően

Ám a csábító brüsszeli retorika, valamint a hangzatos ígéretek árnyékában joggal merül fel az uniós jogot, valamint reálpolitikát ismerőkben az a kérdés, miszerint a jelenleg háborúba sodródott Ukrajna egyáltalán milyen vonatkozásban kezdhetné meg ez európai közösséghez való csatlakozását? Hiszen világosan látszik, hogy az uniós integráció nulladik feltételcsomagjaként ismert, úgynevezett koppenhágai kritériumok teljesítése az ország számára nemcsak a közeljövőben, hanem az elkövetkezendő évtizedben is egy megugorhatatlan feladatnak fog bizonyulni.

Mint ismert, a Tanács által a ’90-es évek elején Koppenhágában lefektetett, unióhoz való csatlakozás alapvető előírásait tartalmazó „csomag” három kulcsfontosságú szegmensben – a politikában, a gazdaságban, illetve a jogalkalmazásban – támaszt kötelező érvénnyel teljesítendő elvárásokat a csatlakozni vágyó ország számára. Fontos hangsúlyozni, hogy e három síkon előírt szempontrendszernek egyidőben kell az adott országnak megfelelnie, amelynek magyarázata egyszerű: elkerülendő, hogy az európai közösségbe igyekvő új tagország a saját hátrányos helyzete okán egyfajta ballasztként visszavesse a már meglévő kötelék politikai és gazdasági stabilitását, versenyképességét. E kulcsmondat tudatában kijelenthető, hogy ezeknek az eleve megkerülhetetlen kritériumoknak a jelentősége Ukrajna esetében csak tovább fokozódik.

Ami az ország politikai síkon való integrációját illeti, nem csak egyetlen problémahalmaz tűnik fel. Már az önmagában az uniós integráció akadályaként értelmezendő, hogy Ukrajna háborúban áll egy vele szomszédos országgal. Hiszen

ami többek között a katonai mozgósítás mellett az állampolgárok jogainak korlátozását, a közigazgatás katonai irányítását és további, az ország katonai védelmét szolgáló irreguláris rendelkezések egyvelegét szavatolja.

Ám ha a nyílt fegyveres konfliktus alábbhagyna, az ukrán belpolitika sajátosságainak ismeretében további fajsúlyos kérdések tárgyát képezné az ország – szakjelentésekben egyszerűen „deficitesnek” mondott – demokrácia-indexe. Mint ismert, a háborút követően Zelenszkij elnök mások mellett azt a törvényt is aláírta, amely minden Oroszországhoz köthető és orosz kisebbségi érdekeket képviselő politikai párt működését ellehetetlenítette, mellyel lényegében megszabadult a saját pártjának, a Nép Szolgájának legnagyobb kihívást jelentő ellenzéki tömörülésektől.

De tovább vizsgálva az ország politikai metszetét, újabb, jelentős mértékű jogállamisági csorbulás fedezhető fel az uniós alapkövetelmények tekintetében, mégpedig a kisebbségvédelem kapcsán. Érdemes aláhúzni, hogy ezen a téren Ukrajnában még az orosz-ukrán konfliktus nyílttá válása előtt is az európai sztenderdek alapvető hiányáról készült megannyi jelentés, s beszámoló – különösképpen a kárpátaljai magyarsággal összefüggésben –,

Egy csatlakozni vágyó tagállamnak az említett politikai szegmens mellett azonban gazdasági jellegű garanciákat is nyújtania kell elsősorban annak érdekében, hogy az ország képes legyen érdemben az unión belüli piacgazdaság által diktált versennyel megbirkózni. Talán nem meglepő, ha Ukrajna ez ügyben mutatott eredményei kapcsán is jóval több kérdőjelről esik szó, mintsem objektív teljesítményről. Egyfelől, ami az ország állapotát illeti, az ukrán gazdaság 2022-ben több mint 30 százalékponttal csökkent; a nyolcmillióra becsült elvándorló okán az állam adóból származtatott bevételei is jelentősen megcsappantak, ráadásul az ukrán gazdaság hadi természetű irányváltása is romboló hatással volt az amúgy felhajtóerőt generáló fogyasztói piacra. Emellett ha számításba vesszük azt a tényt, hogy a háború során eddig százmilliárd dollárt meghaladó infrastrukturális kár keletkezett Ukrajnában, egészen kézzel foghatóvá válik annak az éveket, évtizedeket felölelő időszaknak az eljövetele, amely a nagyszabású uniós hitelek folyósítása ellenére az ország elemi szintű újjáépítéséről fog szólni, s nem pedig az uniós országok piacgazdaságához való felzárkózásáról.

Végezetül az országnak különböző, a joggal kapcsolatos kritériumoknak is meg kell felelnie, amelyek részben átfedésben állnak a politikai síkon értelmezhető kérdésekkel. Példának okáért

hanem az ország jogállamisági, valamint transzparens működésének hatékonyabbá tételével összefüggésben is. Hogy az ország vezetésének ez ügyben milyen tetemes feladatai vannak, hűen érzékelteti az a nemrégiben napvilágot látott korrupciós botrány, miszerint háborús helyzetben is akadtak olyan vezető ukrán tisztségviselők, akik a katonáik élelmezése kapcsán nyerészkedtek. Ám az átláthatóság mellett Kijev a tekintetben is jelentős felzárkózásra szorul, hogy előteremtse azt a jogi környezetet, melyben képes integrálni az Európai Unió joganyagának központi részét képező közös szabályokat, normákat és politikákat.

Mindezek fényében belátható, hogy dacára a nyugati média szimpátiakampányának, valamint a Washington irányába megfelelési kényszerrel küszködő brüsszeli elit megnyilvánulásainak, a tagjelölti státusz megszerzése óta Ukrajna a múlt heti, nagyívű ígéreteket tartalmazó kijevi uniós csúcs után sem áll semmilyen hivatalos feltételrendszer alapján közelebb az uniós csatlakozáshoz.

Hogy nagyságrendben mindez mit jelent valójában, iránymutatók lehetnek Emmanuel Macron francia elnök egy évvel ezelőtt elmondott szavai, miszerint „évtizedekre lesz szükség ahhoz, hogy Ukrajnát befogadja az EU.”

Nyitókép: illusztráció (Pixabay)