Dollárlady halálra ölel

2023. február 14. 13:58

Valóban, mi is megspórolnánk magunknak a Dollárlady ölelését, mielőtt nagy igyekeztében halálra szeretné a magyar társadalmat.

2023. február 14. 13:58
null
Szőcs László
Magyar Nemzet

„Ez most azért lett aktuális, mert a napokban Budapesten járt Samantha Power, a USAID vezetője, aki – az amerikai nagykövetség virágnyelven megfogalmazott ismertetése szerint – fiatalokkal sétálva (!) megállapította: megvan bennük a lehetőség, hogy »pozitív változásokat idézzenek elő«. Majd olyan (Soros-)szervezetek képviselői előtt, mint a Magyar Helsinki Bizottság vagy a Transparency International, a USAID újraindított programjáról beszélt, amelynek célja »a demokrácia támogatása« Közép-Európában. A végén jön a lényeg, elvégre ha Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, akkor a liberális médiát sem fogják. »Független újságírókkal és a médiával foglalkozó civil szervezetek képviselőivel« találkozva »szó volt a fenntartható bevételi források megteremtésének lehetőségeiről is«. Fenntartható bevételi források, nemde? Ezt a Zsötem című filmben Lukáts Andor még úgy fogalmazta meg a két lánynak, akiket éppen eladott a leg­ősibb mesterség gyakorlására: »Ti majd kaptok egy összeget...«

Power – sajnálatosan beszélő nevének jelentése: erő, hatalom – túlzás nélkül a balliberális amerikai külpolitika egyik fő alakítója, Barack Obama egykori tanácsadója, ENSZ-nagykövete, nem mellesleg David Pressman itteni nagykövet korábbi főnöke. Demonstratív budapesti felvonulása azt jelenti: 

most már nyíltan megy a játék a 2026-os magyarországi választásokra.

De az sem biztos, hogy akarnak addig várni. Victoria (»Ötmilliárd«) Nuland – a washingtoni külügy első számú héjája – 2014 elején egy lehallgatott beszélgetés szerint telefonon tollba mondta a kijevi amerikai nagykövetnek, kik legyenek benne a következő ukrán kormányban. Viktor Janukovicsot, az oroszbarát elnököt hetekkel később űzte el a kijevi főtérről elnevezett »Majdan-forradalom«, amelyről egyszer majd kiszámolják, mekkora szerepe lehetett benne az ötmilliárd zöldhasúnak.”

Nyitókép: Yevhen Kotenko / NurPhoto / NurPhoto via AFP

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2023. február 15. 16:47
Sajnos a magyar kormány nagyon impotens módon bánik az ál-civil szervezetekkel. A Helsinki Bizottságot, a Társaság A Szabadságjogokért, és az AI_t ki kellene takarítani az ország területéről, fizikálisan,és a kibertérből is.
Farkas Piroska
2023. február 15. 07:24
Majd az ATV meg a Magyar Narancs elmondja miért jó nekünk Ms. Power...
elfújta az ellenszél
2023. február 14. 23:11
Kénytelen beérni fiatalokkal, miután Heller anyó megfulladt a Balatonba. Pedig milyen szépen tudnák terjeszteni a demokráciát valamelyik nyújorki négernegyedben
Attila a nagy
2023. február 14. 22:04
Az USAID a világon vagy 50 országból ki van tiltva. Mi miért nem mondjuk ennek a nőnek, és a nagykövetnek, hogy nem kívánatos személyek? Amúgy Pressman az egész deviáns "családját"is takarítsa el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!