A korrupció csapdája

2023. február 16. 06:42

Ankara példáján látjuk: az a politika, amit az illiberális vezetők képviselnek, évtizedes károkat okozhat.

2023. február 16. 06:42
null
Rónay Tamás
Rónay Tamás
Népszava

„Hiába a sok tízezer halott, a propaganda most is mindent felülír, a közelgő májusi általános választás előtt bűncselekménynek minősíthetik a rémhírek terjesztését. S mit is jelent a rémhír? Annak a közvetítését, hogy a kormány, az elnök elhanyagolta az embereket, az a politika, ami képvisel, hazugságon alapul. Rémhír emlékeztetni arra, hogy az utóbbi tíz év alatt Törökország 47 helyet esett vissza a Transparency International korrupciós listáján.

Erdogannak most bűnbakra van szüksége, több mint száz személy ellen indítottak vizsgálatot, főként építési vállalkozókkal szemben. Pedig a kormányzat is hathatós támogatást nyújtott ahhoz, hogy tömegesen nem tartották be az építési szabályokat, miközben az 1999-es pusztító földrengés után különadót is kivetettek Törökországban azért, hogy biztonságosabbá tegyék az épületeket.

»A gyilkos nem is csak a földrengés, hanem azok, akik a város átalakításának nevében tömegsírrá változtatták a településeket« – fogalmazott a minap a baloldali BirGün című lap újságírója.

Bülent Ecevit kormánya az 1999-es földrengés hanyag kezelése miatt is vesztette el a hatalmat. Hogy ismétli-e magát a történelem, vagy az elképesztő propaganda és agymosás így felülírja az emberek tudatát, majd kiderül.

Magyarország szerencsére nincs olyan földrengésveszélyes területen, mint Törökország, nem fenyeget olyan tragédia. De Ankara példáján látjuk: az a politika, amit az illiberális vezetők képviselnek, évtizedes károkat okozhat.”

Nyitókép: Adem Altan / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lez99
2023. február 16. 20:36
Húú de hitelesnek tűnő róna ( az y elhagyása nem véletlen ) ismét hazudik .
sadán
2023. február 16. 18:36
Te annyira hülye vagy, hogy mutogatni kéne. Miért nem húzol el innen, mondjuk Izraelbe. Tetű.
Bata
2023. február 16. 17:51
A balos kormány á nem volt korrupt Magyarországon !Csak csődbe vitte a gazdaságot,az dolgozni tudó emberek segélyből éltek!
Krupp Skya
2023. február 16. 12:47
" Ezek után elég sajátos úgy tenni, mintha kizárólag a nyerészkedő befektetők tehetnének az egészről. Amikor egy ország így működik, akkor minden így működik." Érdekes az ÁVH is ugyanígy látja, biztos csak a véletlen műve. :)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!