A népszámlálási adatokkal lehet élni és visszaélni is

„A népszámlálás lezárulta után 80 nappal elhangzott az első adatismertetés, megtudhattuk például, hogy már csak 9,6 millió magyar van. De mire használhatók ezek az adatok? 

Sok mindenre, mert sok-sok kérdést tettek fel, és ez az egyetlen egy olyan adatfelvétel, amelyik teljeskörű. Vagyis az egész népességre vonatkozik, és nem csak egy kiválasztott minta alapján próbálnak meg becsléseket adni az egész népességre vonatkozóan. Ez egy nagyon értékes dolog. Az pedig még a jövő zenéje lesz, hogy mit tudnak ezekből az adatokból kihozni. Ha ugyanis majd lezárják, a kutatók számára biztosítják, hogy adatokhoz jussanak hozzá, és azokból elemzéseket tudjanak csinálni. 

Csak a kutatók fognak elemzéseket készíteni ebből?

Nem. Nyilvánvalóan a kormányzat is.

Gyakorlatilag mire lehet használni az adatokat?

Nyilvánvalóan kiderül belőle a nemzetiségi kisebbségek nagysága, helyzete, ezzel párhuzamosan az emberek egészségügyi állapota, vallási hovatartozása, hogy most csak az érzékeny kérdéseket tekintsük. Ezt a kormányzat nyilván arra tudja majd használni, hogyan kezelje például az egyházakat. Hogy azután használja-e, vagy visszaél vele, az egy másik kérdés. De ezek olyan adatok, amiket nyilván lehet használni. A mostani kérdőívben elég jelentős szerepe volt annak, hogy milyen komfortfokozatú lakásokban, hogyan laknak az emberek, mivel fűtenek. Az egyik dolog volt az energiafelhasználás. Ezek mind olyan fontos adatok, amelyek képesek megalapozni, hogy milyen irányba kellene előre lépni, vagy elmenni a gazdaságpolitikában.

(...)

Az idei népszámlálás eddig megismert adataiból mi volt a legmeghökkentőbb?

Még csak a fő számok jöttek ki, nagyon kevés adat ismert. Ami az én számomra a legmeghökkentőbb volt, hogy mennyire nem használták ki az elektronikus adatgyűjtés lehetőségét. Azt gondoltam, a magyar társadalom túlnyomó többsége, 90-95 százaléka választja majd, hogy online válaszoljon, és csak mintegy 5-10 százalék dönt másképp, akik tényleg nincsenek számítógép közelében. Bár, ami azt illeti, őket is el lehetett volna csoportosan vinni olyan közösségi helyekre, ahol van számítógép meg internet hozzáférés. Ehhez képest jóval kevesebben választották az online kitöltést. A népszámlálással szembeni ellenérzés, a bizalomhiány is meglepő volt számomra, az, hogy az emberek nem szívesen adták a statisztikai adataikat, nem bíztak a statisztikai hivatalban, a kormányban. Ennek az egyik oka lehetett, ami szintén problémás dolog volt: miért kellett az adatfelvételhez az embereknek a nevüket is adni? A 2001-es népszámláskor - amikor még én voltam a KSH elnöke -, nem kellett megadni a nevet. Mert a makrogazdaságpolitika, vagy a tudományos kutató szempontjából teljesen mindegy, hogy a Zöld utca 32-ben Kis Péter, vagy Nagy János lakik. Csak azt kell tudni, hogy egy ilyen és ilyen típusú lakóhelyen milyen típusú emberek laknak. Ha ehhez nevet is kérnek, az egészen sötét gondolatokat tud ébreszteni, annál is inkább, mert erről volt nekünk negatív történelmi tapasztalatunk.”

Nyitókép: MTI/Balázs Attila