A magyarországi „illiberalizmus” felvállalása a békéhez vezető út

„Úgy tűnik, hogy a propaganda ködében a pártos kommentátorok és a választott tisztségviselők elvesztették a fonalat az orosz-ukrán konfliktus tekintetében, amely immár a második évébe lépett.

Sok egykori békepárti demokrata, akik egykor virággyerekek voltak, majd a Bush-féle neokon háborúk idején a »No Blood for Oil« (Nincs vér az olajért) feliratú táblákat lengették, most azért könyörögnek, hogy az orosz holttesteket tömegsírokba halmozzák. Hasonlóképpen, sok republikánus, frissen látva, hogy a mély állam és az ellenőrzött média fél évtizeden át minden elképzelhető hazugságot (és néhány elképzelhetetlen hazugságot) kitalált Oroszországról, azonnal elkezdte felhánytorgatni a háborús propagandát Oroszország és Ukrajna kapcsolatáról. Nem emlékeznek arra, hogy Ukrajnát rendszeresen a világ egyik legkorruptabb nemzetének minősítették, és ott volt, ahol Hunter Biden rutinosan átadta a »Go«-t, hogy pénzt gyűjtsön a kokain- és kurvajárgányaihoz?

A folyamatban lévő konfliktusra adott nyugati válasz jól mutatja, hogy mennyire diszfunkcionális, durva, idióta, kínos és veszélyes lett az amerikai politikai diskurzus – és Európa globalizmus igája alatt álló részei sem járnak jobban. A nemzeti fővárosok európai választott tisztségviselői és a brüsszeli kinevezettek nyugtalanító hajlandóságot mutattak arra, hogy az európai energiaellátást masszívan ellenőrző Orosz Föderáció provokációjával gazdasági öngyilkosságot kövessenek el. Ezek a nemzetek, a liberális demokratikus értékek példaképei, saját arroganciájuk és korrupciójuk súlya alatt omlanak össze.

Egyetlen nemzet tűnik ki azzal, hogy képes józan maradni, és a feszültség közepette nyugtató hatással bírni: Magyarország. A magyar tisztviselők voltak a legkiemelkedőbb kritikusai a kudarcos európai szankciórendszernek, amely az orosz gazdaságot nagyrészt az európai gazdaság rovására kímélte.”

Nyitókép: Ludovic MARIN / AFP