Világkormány

„World Government Summit, vagyis Világkormányzási Csúcstalálkozó volt Dubaiban, ahol Davos után alig egy hónappal újra összeült a világelit, hogy meggyőzze a világot, itt az idő a világkormány létrehozására. Bár nincsenek illúzióink arról, hogy kik, miért és hogyan is akarnának »világkormányozni«, de próbáljuk a kérdést először jóhiszeműen megítélni, noha, mint látni fogjuk ez nem egyszerű feladat, mert sem okunk, sem jogunk nincs már erre.

A világ amúgy valóban éppen elég komplex, vagyis többszörösen összetett ahhoz, hogy akár logikus is lehetne feltételezni, hogy ezt a komplexitást uralni csak egy világkormánnyal lehet. Vegyük észre persze, hogy a kérdést illetően a világ »nem létező« urai ellentmondásba keverednek, hisz éppen ők minősítenek összeesküvéselmélet-gyártónak mindenkit, aki fel meri tételezni, hogy nagyon is létezik világkormány, és most pont ők tartják múlhatatlanul szükségesnek, hogy legyen ilyen. (Ahogy a régi vicc mondja, »Nincs, de igény volna rá«.)

Tegyünk tehát kísérletet arra, hogy megvizsgáljuk a kérdés mélyebb rétegeit. Legelőször is egyáltalán értelmezni kellene magát a fogalmat, ami egy összetétel a világ és kormány szavakból, vagyis tisztázni, hogy mit is jelent az, hogy világ és mit jelent ez esetben az, hogy kormányzás. Első hallásra talán furcsán hangzik, ha feltesszük a kérdést, hogy tudjuk-e mit jelent az, hogy »világ«, pedig nem olyan egyszerű ám a válasz. Azt a valóban rendkívül komplex rendszert ugyanis, amit ma világnak látunk a modern Nyugat több évszázados »munkával«, vagyis brutális erőszakkal hozta létre, és bár ma már kifinomultabb »létfegyverekkel« de változatlanul erőszakkal tart egyben. E rejtett léterőszak legfőbb elemeit a kereskedelem, a pénz és a média, vagyis a narratívák fegyverei jelentik, és hogy ez utóbbiak milyen félelmetesen hatékony fegyverek azt éppen az jelzi a legjobban, hogy magát a világkormányzás egész kérdéskörét is egy hamis értelmezési keretben lehet a világ elé tárni.

A nyugatias modernitás, amely a 19. század óta kapitalizmusnak nevezi önmagát egy eleve erőszakkal létrehozott és élősködésre épülő létmód, ami bár valóban tőkét halmoz fel (ezért nevezi magát tőkefelhalmozónak, vagyis kapitalistának), de ennél is több (külső) természeti, és (»belső természeti«) lelki, erkölcsi, szellemi tőkét áldoz fel és/vagy rombol le, vagyis végső soron deficites szerveződési rendszer, ami csak addig marad fenn, amíg talál magának újabb kifosztható értékmezőt. És egyelőre talál ugyan, de hogy meddig, azt ma már senki nem tudja megmondani. Ezt a nyolcmilliárd embert, kétszáz országot, és ezek között olyan sok ezeréves szakrális múlttal rendelkező óriást, mint Kína és India, magába foglaló komplex rendszert csak a kényszerű »nyugatosítás« és az erre épülő kifosztás-hidraulikát mozgató rejtett lét-erőszak tartja egyben, például éppen az, hogy a hamis narratíva ezt a globális diktatúrát liberális demokráciának és szabad piacgazdaságnak nevezi.”

Nyitókép: Képernyőfotó