Egy frusztrált, hataloméhes görcsöt látok, akinek három perc után rosszul vagyok az agresszív robothangjától

Kidagadt ütőérrel szidja az elmúlt 15 évet, de egy mukkja nincs róla, hogy ebből 14 évig ő is a rendszer építője, haszonélvezője volt.

Csalódni fog, asszonyom, itt nem lesz Majdan! Marad a jelen.


„Ismerjük az ilyen értünk aggódó szólamokat, kiskezitcsókolom. Nem a hathúszassal jöttünk, hülyítettek bennünket már éppen eleget. (Mellesleg nem csak mi vagyunk így ezzel – számos ország tiltotta már ki területéről a USAID aggodalmaskodóit, mondván, elvannak az ő »demokráciaötleteik« nélkül is, tartsák meg maguknak.)
Nem ejtettek bennünket a fejünkre, Mrs. Power. Pontosan tudjuk, hogy Soros Gyuri bácsiék, ha nehezen is, de ráébredtek: a mai ellenzékkel nem tudják megbuktatni az Orbán-kormányt. Kidobott pénz. (Vezérük, a kétségbeejtő LáriFeri csak tovább erősíti a nemzet egységét.) Sőt már arra is rájöttek, dollármédiájuk is csak a pénzt viszi, infantilis álhíreikben saját maguk buknak orra.

Küldték tehát önt, a rutinos demokráciaexportőrt, aki annak idején Barack Obama arab tavaszos szélhámosságánál edződött. Majd jött a Majdan…
Csalódni fog, asszonyom, itt nem lesz Majdan! Marad a jelen.”
Nyitókép: Jim WATSON / AFP
***