Rákay a fikciónak az összekeverésével a NER működésének leglényegét ragadta meg.
„Különös, hogy a szakmányban filmeket előállító Rákaynak két forgatás közben eddig vajon miért nem volt érkezése eltöprengeni azon, hogy mondjuk a dokumentumfilm műfajával ellentétben egy történelmi játékfilmben miért is ne győzhetnének a valóságos vesztesek? Miért ne juthatna szerep egy műalkotásban a fantáziának, a képzeletnek, a reménynek, az álomnak és megannyi, a valóság reáliájával ellentétes elemnek?
Arisztotelésznek igaza volt, amikor azt mondta: nem az a költő, a művész feladata, hogy valóban megtörtént eseményeket mondjon el, hanem olyanokat, amelyek megtörténhetnek és lehetségesek. A történetírót és a költőt – folytatta – nem az különbözteti meg, hogy az egyik versben, a másik prózában beszél, hanem az, hogy az egyik megtörtént eseményeket mond el, a másik pedig olyanokat, amelyek megtörténhetnének.
Shakespeare antik tragédiáinak vagy királydrámáinak alakjai, így például III. Richárd nem attól hitelesek, hogy történetileg pont úgy esett meg velük minden, ahogy azt Shakespeare megírta – ráadásul a valóságban nem is úgy estek meg velük a dolgok –, hanem attól, hogy ezek a figurák akár létezhettek is volna. Hamlet hitelességét nem az adja, hogy tényleg volt egy ilyen nevű dán királyfi, s a Téli rege hitelességét cseppet sem csorbítja, hogy a műben Shakespeare a cseh tengert emlegeti. De a Brian élete című film sem attól válik hitelessé, ha a vonatkozó korszakot és Jézus életét kutató történész a Monty Python-féle értelmezést tekinti tudományos vizsgálódása alapvető történeti forrásának.
Vagyis, ha Rákay a közpénzszerzés légiesre érlelt rutinján túl egy parányi művészi invencióval is rendelkezne, akkor a filmjében akár le is győzhetnénk a törököket, a mű hitelességét nem ez befolyásolná. Ugyanakkor Rákay a történelem valóságának és a művész alkotói fantáziájának, vagyis a fikciónak az összekeverésével a NER működésének leglényegét ragadta meg.”
Nyitókép: Gergely Bea/Gábor György Facebook-oldala
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Már a szomszédban sem hisznek az ukrán csodában.
A Mészáros Lőrinc részvényeivel bennfentes kereskedő tőzsdespekuláns ma „közönséges bűnözőnek” nevezte Orbán Viktort.
