A kormányoldaltól nem érkezett semmilyen érdemi kommentár Jászberényhez

2023. január 23. 06:03

Gondolkodni valója viszont az ellenzéki szavazóknak és pártoknak is van.

2023. január 23. 06:03
null
Facebook

„Legalább akkora derűvel töltött el, mint maga a jászberényi győzelem, hogy a Magyar Nemzetnek a következő címmel sikerült beszámolnia az eseményről: »Elbukhatja-e egyik utolsó polgármesterét a Jobbik?« Mondván, a kétharmados győztes Budai nem a Jobbik, hanem egy pártokból és civilekből álló egyesület színeiben nyert. Kiváncsi vagyok, hogy ha a civilként induló, de harsányan Fidesz-támogatott jelölt kap többséget, akkor most az lenne a cím, hogy »Elbukhatja polgármesterét a Fidesz?«

De ezért sírjon az ő anyukájuk. Sír is, ezért nem is telt a kormányoldaltól semmilyen érdemi kommentárra Jászberényhez. Gondolkodni valója viszont az ellenzéki szavazóknak és pártoknak is van. Például:

– A parlamenti választáson nemcsak a körzetben, de városon belül is fideszes szavazattöbbség volt. Most mi okozta a változást? A gazdasági és szociális válság hatása kezd mutatkozni? Vagy a regnáló, már bizonyított polgármesterben több kormányzóképességet láttak, mint 2022-ben a még nem bizonyított, széthúzó ellenzékben? Vagy most a Fidesz nem húzhatta elő az »ellenzék háborúba visz«-kártyát?

– Máshol is lehet-e jó stratégia a pártlogók (és a logóként működő, ismert pártvezetők) távoltartása? Elegük van az embereknek a pártpolitizálásból? Vagy csak ezekből a pártokból? Vagy csak az önkormányzatokban? Van-e tanulság a DK számára és vele kapcsolatban?

– Bebizonyosodott-e, hogy az ellenzéknek együtt kell működnie? Az önkormányzati választásokon ez elég egyértelmű, de mi legyen az ugyanaznap lévő EP választáson?

Véleményem persze van, de biztos válaszaim nincsenek. És Önöknek?”

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2023. január 23. 18:43
Léderer család aki feldarabolta Kodelkát. Köztük Botox ,aki nézte. Jön a mg Dougless , botox. Pezsgőt bontunk.
Válasz erre
0
0
NTLLK
2023. január 23. 16:52
"Gondolkodni valója viszont az ellenzéki szavazóknak és pártoknak is van." Helyesen: Gondolkodni valójUK viszont az ellenzéki szavazóknak és pártoknak is van. És persze elgondolkodtunk. Kínos, hogy nyertek és nem lehet diktatúrázni. Hogy mit keres itt maga még?
Válasz erre
1
0
BlancoAgilon38
2023. január 23. 13:30
Hogy ezen a nyamvadék kis győzelmen mit összeörömködtök bazmeg Ildi. Gyurcsány nélkül. Menni fog ez. Győztünk. Megazapámfasza.
Válasz erre
0
3
mondeos
2023. január 23. 13:20
Még egy adalék a jászberényi választás eredményének megértéséhez: Jászberény az egyik város, amit elárasztottak ukrán munkavállalókkal. Egyes adatok szerint a kb 27.000 lakosú városban 3000 ukrán munkás tartózkodik. A hivatalos jelszó az, hogy azért van szükség az ukrán vendégmunkásokra, hogy a hiányzó munkavállalókat pótolják, mert nincs jelentkező a felkínált állásokra. Ezzel azonban vannak problémák: -Azért nincs magyar jelentkező az adott állásra, mert a felkínált munkabérért nem hajlandók az adott munkára jelentkezni.Tehát helyesen a munkaadók siráma így kellene, hogy hangozzon:Ilyen kevés pénzért nem jelentkeznek a magyar emberek. -Ma már nem az történik, hogy a hiányzó magyar munkavállalók helyére állítanak be ukrán munkavállalókat, hanem konkrétan elküldik a magyar dolgozót hétfőn, szerdán pedig beállítanak helyette egy ukránt.Rosszabb esetben a magyar betanítja az ukránt majd elküldik a magyart.Ez már mindennapos a környékbeli gyárakban.Az így járt magyar dolgozók nemhogy a következő választáson, hanem a büdös életben nem fognak Fidesz-KDNP-re szavazni. -Az ukrán munkavállalók legalább annyi pénzt keresnek, mint a magyarok, ezen kívül koszt-kvártélyt-rezsit-hazautazást a cég állja.A magyar munkavállalók értetlenül állnak ez előtt is. -A munkavállalók nagyszerűen nem élnek, hanem visszaélnek az ukrán munkavállalók alkalmazásának lehetőségével, ezzel is sakkban tartva a magyar munkavállalókat és sikeresen törik le a bérigényüket. Ez azonban csak rontja a helyzetet, mert egyre több munkavállaló hagyja el a környékbeli cégeket, ezzel is fokozva a munkaerő hiányt. Sajnos ezek a magas íróasztalok mögül nem nagyon látszanak, pedig igen nagy mértékben hozzájárulnak a jelenlegi kormány támogatásának itteni csökkenéséhez.A dolgozók azt érzik, hogy magukra vannak hagyva, sőt a kormány hozta rájuk a bajt.Akit 15-20 év munkaviszony után elküldenek, mert kell a hely egy ukránnak, azt nem fogjuk meggyőzni a sorosozással, brüsszelezéssel de még a családtámogatási meg rezsicsökentési rendszerrel sem. Amúgy csodálkozok is, hogy például a FOS sajtó hogy nem csapott még le a témára, mert igen megdöbbentő riportokat tudnának bemutatni.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!