„Olvasgatja az ember a debreceni akkumulátorgyárról szóló híreket, amelyek napnál világosabb képet közvetítenek. Adott maga a beruházás: sok ezer magyar embernek teremtenek munkát, azonkívül hidat emelnek a jövőbe, hiszen pontosan ugyanazt teszik, amit Türingiában már megvalósítottak, vagyis növelik a térség, az ország energiabiztonságát. Persze, amit a zöldek és szocialisták kormányozta német vidéken szabad, nem szabad Debrecenben. Nálunk ugyanis csak ordítozni és demonstrálni szabad azért, ami a világ más tájain teljesen bevett, normális eljárás.
De nem is ez a baj a tiltakozással. Ahhoz mindenkinek joga van, még azoknak a szegény hülyéknek is, akik soha semmiért nem vállaltak felelősséget, nem segítenek a magyar családoknak. A baj azzal van, ha nem azért tüntetnek, mert tüntetni szeretnének. Hanem azért, mert ezért megfizetik őket, de nemcsak őket, hanem az őket hergelő álsajtót is. Ez utóbbi – most tessék figyelni – a Soros-féle nyitott bugyellárisból él, onnan kapja a betevőt. Nem is keveset, dollárban és forintban mérve sok-sok milliót, hiszen a nyitottságnak abban a körben az a lényege, hogy hazát árulni mégsem lehet ingyen. Szép ez a történet.
A háromezermilliárd forintos, kilencezer magyarnak munkát adó gyár ellen tüntetni politikai analfabetizmus. Mondok durvábbat: becstelenség.
A megfizetett sikoltozók talán elfelejtették, hogy a géprombolás a tiltakozás legócskább formája. Arra már Marx és Engels is elhúzta a száját, primitív eljárásnak hitték még ők is, a professzionális felforgatók, inkább a szervezett szakszervezeti ellenállást javallották a munkásosztálynak.”
Nyitókép: Illusztráció. MTI, Magyar Építők