A pacifisták világháborúja

„Akik átélték a háborút, igen kevés illúziót tápláltak vele kapcsolatban. Még ha el is fogadták egy szükséges rossznak, tisztában voltak az árral, amit fizetni kell érte, és kétszer is meggondolták a dolgot, mielőtt hadi ösvényre léptek volna. Az ellenérzésük a háborúval szemben inkább gyakorlati, mint erkölcsi alapokon állt.

A modern idők pacifistái ezzel szemben elvi, erkölcsi alapon ellenzik a háborút. Számukra a háború az elképzelhető leggonoszabb dolog, ezért egy erkölcsös ember sohasem fog erőszakos megoldásokat keresni a nemzetek közötti konfliktusok megoldására. Kivéve persze, ha sikerül meggyőznie magát, hogy létezik odakint egy, még a háborúnál is gonoszabb hétfejű sárkány. Ha létezik egy ilyen, akkor a pacifista vonatkoztatási rendszeren belül hadba szállni már nem bűn, hanem egy magasabb fokú morális imperatívusz. Ez egy igen tiszta sor, amit minden pályakezdő Szent-György lovag már az alapkiképzés során elsajátít az alaki kiképzés és az őrszolgálat között.

És nem olyan egyszerű Rodolfo cilinderéből előkotorni egyet. A mi Szent-György lovagunknak egyre satnyább, egyre alulfejlettebb sárkányokkal kell beérnie, egészen addig, ameddig egy kínai nylonzacskós papírsárkányt kaszabol donkihótés vehemenciával.

A második probléma a motivációk kérdésében rejlik.

A régi idők obsitosaiban volt egy jó adag cinikus opportunizmus. Ha a befektetés ár-érték arányban gyümölcsözőnek ígérkezett, akkor sohasem mondtak nemet egy kis csetepatéra. Ha viszont a kalkulus mérlege a negatív, vagy akár csak a bizonytalan felé billent, akkor jobbik eszükre hallgatva őseik véres kardját inkább hagyták a rozsdával marakodni.”

Nyitókép: Földházi Árpád