Leválthatatlanok?

„Lehet, hogy a rendszer belátható időn belül tényleg megingathatatlan. Lehet, hogy nem. Nem tudom. De ha a leválthatatlanságára esküszünk, akkor biztosan az lesz. Azt még hajlandó vagyok elhinni, hogy – mint Tölgyessy és mások mondják – Ferenc József, Horthy vagy Kádár világához hasonlóan a változás nem indul meg külső lökés, nemzetközi mozgás nélkül. De akkor is kell olyan erő, amelyik képes ezt észrevenni és kihasználni.

Nem várhatunk arra, hogy majd csak születik ilyen. Jön valaki vagy valami. Az ellenzék ma sokkal inkább leválthatatlan, mint a kormány. Hiába reménykedtek sokan az előválasztás idején »ellenzékváltásban«. Nincs másik. Nem lett. Azzal kell főznünk, amink van. Ezekkel a pártokkal és civil mozgalmakkal, legfeljebb más elrendezésben. De nem a mostani szellemi- és lelkiállapotukban!

Mert igenis van esély 2023-ban a cselekvésre. De csak akkor, ha az ellenzék felveszi a versenyt a biztonság terepén is. Mert a meccs ott zajlik. Ha olyan modellt kínál a biztonságversenyben, amely akár egyfajta alapjövedelem, akár a védelmező helyi közösségek megerősítése, akár az örökös társadalmi háborúk kiiktatása, akár új, gyakorlatias szolidaritási formák révén nagyobb biztonságot nyújt a most repedezőnél. Ha segít összehozni újabb összekapaszkodó társadalmi mozgalmakat, a rezsikárosultak, az inflációs áldozatok vagy a rendszerből kiejtett betegek szervezeteit. Ha legalább az önkormányzati választások előkészítésével megnyugtatóan bizonyítja: nemcsak versenyez, de működés- és együttműködés-képes is.

Mint Lányi András fogalmazott: egy korszak véget ér. De még nem dőlt el, a NER-nek lesz-e belátható időn belül vége, vagy nekünk. Az országnak, a reménynek. Vörös az ég alja. Csak nem tudni, hajnalodik-e, vagy a város ég.”

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner